Négy körrel a vége előtt a harmadik volt, azonban mégis James Allen szelte át a célvonalat először a Daytonai 24 órás LMP2-es kategóriájában.
„Az AF Corse mögött haladtam, és láttam, hogy a Crowdstrike autója egyre jobban elnyúlik. Mire áthámoztam magam rajtuk, már messze jártak.” – írta le helyzetét Allen.
„Őszintén szólva, nem hittem volna, hogy van esélyünk, de a különbség apránként csökkenni kezdett, és az utolsó előtti közben elég jól gyorsítottam ki a célegyenesre.”
Allen már akkor próbálkozott, de Ben Hanley hárította a támadást azzal, hogy kivezette a vetélytársát az aszfaltról.
„A célvonalnál már én voltam előrébb, de azt gondoltam, nincs értelme erőltetni és kockázatot vállalni, mert megvan az egyenesbeli sebességem, és meg tudom csinálni. Aztán amikor kijöttem a Buszmegállóból [amit azóta átneveztek Le Mans sikánra] kételkedtem, hogy elég jó volt-e a kigyorsításom.”
„Szerencsére éppencsak előrébb voltam a vonalnál. Szerintem lélegezni is elfelejtettem az egyenesben. Őrült pillanat volt, még nem éreztem ilyet, és talán nem is fogok, fantasztikus érzés volt.”
Hanley-ék egész verseny alatt az élmezőnyben voltak, és a Daytona végén is nyerésre álltak. Az első támadást még kibekkelték, ugyanis utolsó fél órában a TDS pilótája, Job van Uitert megpördült mögöttük, így szinte már magukénak érezhették a győzelmet. Őket is meglepetésként érte Allen és a Proton Competition feltámadása.