back to top
szombat, december 21, 2024

Két Mühlner-autó adja az LMP3 daytonai márkaváltozatosságát

Dátum:

Megosztás:

- Reklám -

Kétautós csapat lesz a Mühlner Motorsports a daytonai 24 óráson az LMP3-as kategóriában. A tulajdonos nagyon komoly részvételi számhoz érkezik.

- Reklám -

Az LMP3-as kategória alapvetően a Ligier-kről szól, ezt színesíti kicsit két autójával a Mühlner Motorsports a maga Duqueine-jeivel a hónap végén rendezendő daytonai 24 óráson. Maga a csapattulajdonos Bernhard Mühlner már a 48. huszonnégy órás versenyén vesz részt ebben a szerepkörben, ami egy egészen komoly szám.

- Reklám -

A csapat hatos rajtszámú autójába visszatér Moritz Kranz. Rajta kívül Efrin Castro, Ayrton Ori és Joel Miller ülnek majd be ide a 24 óra során.

„Nagyon várom már a hatvanadik Rolex 24-et” – fogalmazott Moritz Kranz a Racer kérdésére. „Biztos vagyok benne, hogy Bernhard (Mühlner) és a teljes csapat méltó autót ad majd nekünk versenyzőknek a 24 óra során. Ezzel aztán remélhetőleg győzelemért harcolhatunk, amivel hozzáadhatunk a csapat díszes eredménylistájához.”

- Reklám -

A másik autóban, amely 26-os rajtszámmal lesz majd látható, Nolan Siegel, Cameron Shields, Charles Crews és Ugo de Wilde osztoznak.

„Nagyon várom már, hogy csatlakozhassak a Mühlner Motorsporthoz” – fogalmaz a mindössze 17 éves Nolan Siegel, aki a 2021-es USF2000-szezonban nyolcadikként zárt. „Számomra ez lesz az első alkalom ezen a versenyen, és nagyon örülök, hogy egy ennyire tapasztalt csapat tagjaként ejthetem meg a bemutatkozásomat. Nagy kihívás lesz, de hát nyerni akarunk. Nem is állhatunk ehhez máshogy hozzá!”