péntek, március 29, 2024

Jó a Ferrari Hypercar-ja, de egy dologra nem áll még készen

Dátum:

Megosztás:

Az előző hétvégén a Ferrari autója dobogóval mutatkozott be Sebringben, ami jó jel a Le Mans-i 24 órásra nézve is.

A Ferrari idei első dobogóját nem az F1-es csapat szerezte

- Reklám -

- Reklám -

Egy hiányossága azonban még van a programnak, erről Antonello Coletta, a Ferrari sportautó programjának vezetője beszélt. A Porsche például már két tekintetben is az olaszok előtt ját, pedig szintén az idei az első sportautós szezonjuk az új autóval.

Egyrészt már vannak ügyfélcsapataik is, akiknek a szezon közepén szállítanak majd le nem kevesebb, mint négy autót, tehát ugyanannyit, amennyivel a gyári program is rendelkezik. Emellett pedig már az IMSA versenyein is részt vesznek a világbajnokság mellett.

- Reklám -

„Hogy őszinte legyek, ebben a pillanatban kérdés számunkra az IMSA, mert teljes mértékben a WEC-re koncentrálunk. Persze, egy fontos bajnokságról van szó, és a jövőben megfontoljuk majd, hogy ott is induljunk.” – emelte ki Coletta.

„Talán Le Mans után elgondolkodunk rajta.”

Ezzel továbbra is megmarad a felállás, miszerint teljesen gyári LMH autók maradnak a WEC-ben, míg a közös hibrid rendszerű konstrukciók (LMDh) indulnak csak mindkét sorozatban. Ugyan a Glickenhaus korábban megpróbálkozott azzal, hogy az észak-amerikai bajnokságban is induljon, de nemleges választ kaptak. Viszont szinte biztos, a Ferrari nem ilyen fogadtatásban részesülne.

Újabb botrány a sportautóknál: a Vanwall után Amerikában sem engedtek indulni egy márkát

„Az Egyesült Államok az egyik elsőszámú piac a Ferrari számára. Az ipari tényezők is fontosak számunkra, végérvényben autókat adunk el. De jelenleg a világbajnokság a legfontosabb sorozat, onnan haladunk lépésről-lépésre. Idén marad a WEC, 2024-ben majd meglátjuk.”

Ami az ügyfélcsapatokat illeti, a Risi Competizione már jelezte, igény tartanának egy Hypercarra, amit az IMSA GTP kategóriájában indítanának.

„Nem tudom, a Risi jelenleg a GTD-vel [a GT3-as autók kategóriája] van elfoglalva, két pilótánk is nálunk versenyzik.” – ismerte le a hasonlóságokat a Ferrari embere. – „A GTP mindenképpen egy lehetséges jövő, de nem tudom, a Risit érdekelné-e egy prototípus is. Másrészt a program még nem áll készen erre.”

Csaknem a fél amerikai mezőny a Le Mans-i 24 óráson fog indulni