Sebastián Montoya sűrű időszakon van túl. Amellett, hogy állandó résztvevője Formula Regional EU sorozatnak, az IMSA-ban is indult.
Az 500miles.hu stábja ott volt az International GT Open hungaroringi állomásán, melyen a Formula Regional European Championship mezőnye is részt vett. Ebben a mezőnyben pedig ott volt Sebastián Montoya is.
A mindössze 17 éves Montoya ebben a szériában a 10. helyen áll 44 ponttal, a legjobb eredménye pedig egy 4. hely volt a szezonban.
Számunkra azonban érdekesebb, hogy Montoya idén már kétszer is elindult az IMSA Sportautó bajnokság két fordulóján is, Sebringben és Watkins Glenben is, édesapjával, Juan Pablo Montoyával egy csapatban, a Dragonspeednél.
Lássuk exkluzív interjúnkat Sebastián Montoyával.
Kérdés: Hogy tetszett az IMSÁ-ban versenyezni két futam erejéig?
Sebastián Montoya: Nagyon jó móka volt. Sebring egy valóra vált álom volt, nem igazán tudtam még a verseny után sem felfogni az egészet. Számomra nagyszerű volt, hogy a második helyről az élre álltam, és utána Henrik [Hedman] is nagyszerű munkát végzett a volán mögött.
Az első körben csak arra tudtam gondolni, hogy ne ütközzek, mert egy hosszú versenyről van szó. De nagyon élveztem, gyorsak voltunk, bár a befejezés csalódást keltő volt.
Aztán jött Watkins Glen. Az a pálya is nagyon király, sok gyors kanyarral. Kicsit olyan, mint amikoz az új F1 22-t vezeted először, és ráeszmélsz, mekkora a tempó. Na, pont olyan volt, csak élőben.
Nagyon élvezem az ilyesmit, ez jó tapasztalat nekem és megtanulok vele bizonyos leckéket.
K: Pilótaként mi a legnagyobb különbség a prototípusok és a formaautók között?
SM: Nagyon különböző. Az LMP2-ben sokkal nagyobb a motorerő és a tapadás, de ugye teljesen fedett a pilótafülke, sosem engeded le a sisakrostélyt, amit itt mindig meg kell tenni. Van néhány fontos különbség, de mindkettő tetszik: a formaautó mozgékonyabb, de nehéz, míg a prototípusoknál egy kicsit lazábbak a dolgok.
Sokkal később lehet fékezni, aztán máris újra a gázon vagy. A gumik mások, így sokkal agresszívabb lehet az ember. Teljesen más a kettő vezetési stílusa, de rettenetesen élvezem.
K: Azt is megfontolnád, hogy átnyergelj teljes mértékben az endurance szakághoz?
SM: Nem, szívem szerint örökké a formaautóknál maradnék, de legalábbis, amíg lehetőségem van rá. Persze részmunkaidőben szívesen kipróbálom magam továbbra is hosszabb versenyeken, ez nagyon érdekes számomra.
Az a jó Daytonában és Le Mans-ban, hogy nem a csapattársad ellen kell menni, hanem vele együtt. Minél jobb a csapattársad, annál jobb lesz az autó, és ezáltal te is. teljesen más közeg, mint a formaautóknál.
K: Hogyan sikerült ezt megbeszélni, amikor pont az apád csúszott ki az autóval?
SM: Nyilván nagyon csalódott voltam, de nem tudsz sokat tenni így kívülről. Persze mindig ott van a „ha”, de ilyenkor ez téged is magával ránt, de megtörténik az ilyen. Eleinte persze dühös voltam, de ez van, ezt kell szeretni.
Nehéz verseny volt, 49 autóval a pályán, szóval valami ilyesminek előbb-utóbb történnie kell. Egészen addig nagyon tiszta versenyünk volt, addig túléltük.
K: Jó, hogy egy családtag is van a csapatban?
SM: Igen, mert az apám engem tanított mindig, bármi kétségem merülne is fel, rögtön fordulhatok hozzá. Mivel ugyanazt az autót vezetjük, eléggé egyszerű megbeszélni a dolgokat. Például, ha változtatunk valamin, akkor meg tudja mondani, mi lesz a különbség, és amikor kipróbálom, akkor már tudom, mire számítsak. Ha nem azt éreztem, akkor pedig meg tudjuk beszélni a különbségeket az elvárás és a valóság között.
Interjúnk második részét a Racingline.hu oldalon olvashatjátok el szerdán.
Társszerző: Jámbor Máté