csütörtök, április 18, 2024

Elsőként az IMSA jelentette be 2023-as versenynaptárát

Dátum:

Megosztás:

Több sorozatban még korántsem ennyire biztos a helyzet, az IMSA esetében azonban már nem kell találgatni, 11 hétvégén szerepelnek majd jövőre.

- Reklám -

Ahogy arra számítani lehetett, a detroiti verseny átköltözése miatt a Belle Isle kimarad a naptárból, Indianapolis viszont bekerült a körforgásba. Az egyetlen másik változás Mid-Ohio kimaradása lett.

- Reklám -

Továbbra is öt kategória vesz majd részt a fő sorozatban, a 11-ből hat versenyen mindenki ott lesz. Az IMSA elnöke, John Doonan így értékelte a fejleményeket:

„Az IMSA-nak ritka lehetősége van arra, hogy az eddigi nézőinket lekössük és újakat szerezzünk 2023-ra és a továbbiakra. Az új GTP prototípusok, a GT versenyzés stabil alapja, az új fókusz a fenntarthatóságra, illetve a legendás helyszínekkel tagolt versenynaptár mind összetevői annak, hogy folytassuk a sikerünket.”

- Reklám -

Az idei szabályokhoz képest változás, hogy a GTD kategóriában nem lesz Sprint Cup külön értékelés.

A GTP autók közös tesztjére pedig a Petit Le Mans után kerül majd sor a Road Atlantán. Ezen kívül egy további gyakorlást terveznek Sebringbe februárban.

Az IMSA 2023-as versenynaptára:

Dátum Helyszín GTP LMP2 LPM3 GTD
Pro
GTD
0. 01.20-22. Daytona – kvali x x x x x
1. 01.26-29. Daytona x x x x x
2. 03.15-18. Sebring x x x x x
3. 04.14-15. Long Beach x x x
4. 05.12-14. Laguna Seca x x x x
5. 06.22-25. Watkins Glen x x x x x
6. 07.07-09. Mosport x x x x
7. 07.21-22. Lime Rock x x
8. 08.04-06. Road America x x x x x
9. 08.25-27. Virginia x x
10. 09.15-17. Indianapolis x x x x x
11. 10.11-14. Road Atlanta x x x x x