kedd, április 16, 2024

Négy dudás egy csárdában: Uralja a JR Motorsports az Xfinity Seriest

Dátum:

Megosztás:

Ritka az, amikor egy istálló négy, (közel) egyenrangú autóval és versenyzőval száll harcba a futamgyőzelmekért. Márpedig a JR Motorsports esetében ez történik.

- Reklám -

Négy autót indít a 2022-es Xfinity Series-szezonban a JR Motorsports, ebből a négyből pedig mindegyik benne ülő versenyzőnek volt már esélye a győzelemre. És bár egyelőre uralják a NASCAR második vonalának mezőnyét, győznie egyelőre egyikőjüknek sem sikerült. Holott Noah Gragson vezeti a tabellát, Justin Allgaier negyedik, Josh Berry ötödik, de még a leghátul álló Sam Mayer is befér a top 10-be.

- Reklám -

Ezt a négy erős egyéniséget pedig nem egyszerű kezelni. Erre láthattunk már példákat a szezon eddigi három futamán, legutóbb például Las Vegas-ban. 20 körrel a verseny vége előtt a JR Motorsports két versenyzővel képviseltette magát a közvetlen élmezőnyben. Allgaier ekkor még vezetett, Noah Gragson pedig mögötte kapott helyet. Később viszont ők ketten nem tudtak összedolgozni, hanem a szélre kihúzódó Gragson még saját csapattársával is csatába bonyolódott. Így a futamot végül Ty Gibbs nyerte.

Egy héttel azelőtt Allgaier és Berry nem bírtak magukkal. Érdekes módon szintén 20 körrel a vége előtt előbbi a falba csúszott, és bár végig tudott érni, megint egy potenciálisan még jobb eredménytől lett megfosztva. 36. életévéhez közeledve Justin Allgaier a JR Motorsports veteránja. A 2022-es szezonban egyelőre egy 5., egy 8. és egy újabb 5. helyet hozó versenyző számára is érdekes egy ilyen négyszereplős csapatdinamika.

- Reklám -

Nagyon ritka az, hogy négy versenyző közel azonos esélyekkel szálljon csatába a győzelmekért” – mondja Allgaier. „Ezt kezelni pedig tudom, hogy nem egyszerű, mert nyilván mind a négyen nyerni akarunk. Magunkért, meg persze a szponzorainkért. Ez pedig nagyon kemény csata. Optimális esetben akár csapaton belül oszthatjuk le a Championship 4 négy bajnokesélyes versenyzőjét. Ehhez is mindenünk megvan.

A JR Motorsports három Xfinity Series-bajnoki címmel is rendelkezik 2014-ből, 2017-ből és 2018-ból. Azóta viszont egyszer sem adták ők a bajnokot szezon végén.