szombat, április 20, 2024

Ecclestone amerikai álma megvalósulni látszik

Dátum:

Megosztás:

New Jersey végre megkapta az engedélyt egy F1-es pálya építésére, így Atlantic City repterét fogját átalakítani.

- Reklám -

Anno a 2010-es évek elején, az austini futam sikerével párhuzamosan Bernie Ecclestone egy második, utcai pályát is szeretett volna az Egyesült Államokba. A terv különlegessége az volt, hogy az 5,2 km-es utcai pálya New Jersey-ben lett volna, de a látképbe bele tartoztak volna New York felhőkarcolói is.

- Reklám -

Először 2013-ban rendezték volna meg a futamot a már konkrétan megtervezett Port Imperial Street Circuit elnevezésű pályán, a szervezők azonban nem készültek el a tervekkel, és pár év haladék után végleg feledésbe merült a terv.

Most egy valamivel négy kilométernél rövidebb pályát hagytak jóvá, méghozzá Atlantic City egykori egykori repterének helyén. A légikikötőt 2006-ban zárták be, és azóta a város kezében van a terület. A legújabb tervek szerint – amit a városi tanács már el is fogadott – egy új városnegyedet építenének Bader Field környékén, ennek részét képezné a lakások mellett az F1-es futam rendezésére is alkalmasra tervezett aszfaltcsík.

- Reklám -

New York környékén ez lenne a harmadik F1-es próbálkozás, ugyanis már a nyolcvanas években is volt kísérlet arra, hogy – akkor a Flushing Meadows elnevezésű helyszínen – futamot rendezzenek, de többévnyi próbálkozás után az sem jött össze.

Azért érdemes óvatossággal kezelni ezeket a híreket, tavaly nyáron például a tennessee-i pálya zárta a felújítását azzal, hogy „világszínvonalú helyszín lesz”, de végül azóta nem sok hír van arról, hogy ténylegesen kapcsolatba lépnek volna a Liberty Mediával. Akik már így is két futamot rendeznek az Egyesült Államokban, Austin mellett.

MotoGP és IndyCar versenyeket rendezhet az új amerikai pálya