péntek, február 23, 2024

Ezen a napon – Castroneves első Indy 500-győzelme

Dátum:

Megosztás:

21 éve, 2001-ben pontosan ezen a napon szerezte meg négy közül az első, esőszünetekkel is tarkított győzelmét az Indy 500-akon Hélio Castroneves.

- Reklám -

A kétezres évek elején tombolt a nagy open wheel-szakadás az Egyesült Államokban, illetve kicsit a szomszédos országokban. Egyszerre létezett egymás mellett a CART és az Indy Racing League. A CART általános közvélekedés szerint a színvonalasabb mezőnyt vonultatta fel, egyvalamivel nem rendelkezett: a sportág koronaékszerével, az Indy 500-zal.

- Reklám -

A „hidegháborús” helyzet 2000-ben kezdett oldódni a két bajnokság között, amikor a Chip Ganassi Racing először tette be a lábát az „ellenség” területére, és elindult az IRL által felügyelt Indy 500-on. Az IRL számára komoly blama volt a verseny, ugyanis a Ganassi színeiben Juan Pablo Montoya tulajdonképpen agyonverte a mezőnyt. A második helyről indulva 200-ból 167 kör végén ő állt az élen, és mindössze öt másik versenyző volt, aki egyáltalán körön belül ért be hozzá képest.

További CART-csapatok jöttek

2001-re megkönnyítette a CART-csapatok életét, hogy bajnokságukban nem szerveztek semmit az Indy 500-ra, így áldozathozatal nélkül indulhattak a legendás versenyen. Az előző évhez képest a Ganassi mellett így tett a Team Green és a Team Penske is, amely beszerzett magának IRL-szabályrendszer szerinti autókat az induláshoz.

- Reklám -

A Team Green autóját Michael Andretti vezette, míg a Penske két autóval képviseltette magát. Az egyikben az a Hélio Castroneves ült, aki addigra már túl volt négy futamgyőzelmen a CART-ban. Jól ment neki a 2001-es szezon is, ugyanis CART-másodikként érkezhetett a rivális széria által birtokolt Indy 500-ra. Az azt időrendben közvetlenül megelőző CART-futamon Castroneves másodikként zárt Motegiben.

A Pókember először mászott kerítést

Az időmérőn az IRL csapatai domináltak, a pole-t Scott Sharp szerezte meg. Mellőle Greg Ray és Robby Gordon vághatott neki az 500 mérföldnek. A második sorban Mark Dismore, Gil de Ferran és Arie Luyendyk nevét találtuk, mögöttük Tony Stewart, Jeff Ward és Robbie Buhl következtek.

Hélio Castroneves a negyedik sorba kvalifikálta magát, olyan nagyágyúk mellé, mint a korábbi győztes Buddy Lazier és a másik CART-sztár Jimmy Vasser.

A verseny eleje a hideg időről és az ez által okozott balesetekről szólt. Mindössze egy kanyarig tartott a pole-ból induló Scott Sharp versenye, de nagyon hamar elszállt Sarah Fisher és Scott Goodyear is. Utóbbi kettő ráadásul egymással ütközött, amelynek következtében Goodyear olyan súlyos hátsérüléseket szenvedett, hogy soha többet nem tudott már versenyezni.

17 kör után már a megpördülő Sam Hornish Jr.-t elkerülni szándékozó Al Unser Jr. sem volt már versenyben.

A versenyt két esőszünet is félbeszakította, mindkettő a verseny második felében. A második után a mezőny Castroneves vezetésével vágott neki az utolsó bő 40 körnek. Ennek során bár megpróbálták megelőzni a brazilt, Robbie Buhl a kísérlet közepette kiesett mögüle, a honfitárs, Gil de Ferran pedig érdemben meg sem tudta ezt kísérelni.

A verseny vége már szinte kizárólag Castroneves diadalmenetéről szólt, ő is töltötte a legtöbb kört az élen. A Pókember tehát újoncként nyert, és ekkor láthattuk először a később védjegyévé váló, kerítésre mászó ünneplést. A Team Penske visszatérése is diadalmasra sikerült 1995 után, amikor még kvalifikálni sem tudták magukat a versenyre.

A CART pedig újabb jókora gyomrost vitt be az IRL mezőnyének, miután az első hat helyen az ő autóik végeztek. A 2001-es Indy 500 érdekessége, hogy az első tíz helyen nem kevesebb, mint öt brazil végzett.

A verseny pedig az IndyCar jóvoltából teljes egészében visszanézhető!