back to top
hétfő, október 14, 2024

Russell mellett az Andretti pilótája is felkerült a Forbes listájára

Dátum:

Megosztás:

- Reklám -

A Forbes összeállította idei „30-an 30 alatt” listáit, amire a sport kategóriában két motorsportos érdekeltség is van: a mercedeses George Russell és az Andretti versenyzője, Jamie Chadwick.

- Reklám -

Az alapvetően pénzügyi lap a fiatalok társadalomra való hatását hivatott a listával elismerni, aminek európai kiadásában kapott helyet a két pilóta.

- Reklám -

George Russell esetében azt emelték ki, hogy fiatal kora ellenére megválasztották a pilóták érdekvédelmi szervezetének (GPDA) elnökségébe, és miután csatlakozott a Mercedes F1 csapatához, első évében Lewis Hamilton előtt tudott zárni a pontversenyben.

Rajta kívül egy másik brit pilóta kapott helyett a listán, méghozzá az Andretti pilótája, Jamie Chadwick. A W Series háromszoros győztese idén az IndyCar elsőszámú nevelőszériájában (Indy NXT) versenyez majd az Andretti Autosporttal.

A W Series bajnoka az Andretti Autosport volánja mögött!

- Reklám -

Ezzel közel egy évtizede ő lesz az első nő, aki ebben a bajnokságban vezethet. Igaz, az IndyCarban tavaly és tavalyelőtt is voltak női versenyzők, ők azonban másik úton jutottak el odáig.

A Forbes listáján parasportolók, esportolók, játéktervezők és az ezekkel kapcsolatos vállalkozók is helyet kaptak.