back to top
hétfő, október 14, 2024

Szenzációsan mutatkozott be Hailie Deegan az Xfinity Seriesben

Dátum:

Megosztás:

- Reklám -

A Hailie Deegan 13. helyre hozta be autóját azok után, hogy a versenyen semmi káosz nem volt, és erőből szerezte meg ezt a pozíciót.

- Reklám -

Deegan a 20. helyről rajtolhatott, és szinte az egész versenyen a legjobb 20-ban autózott, végül pedig a 13. szerezte meg élete első NASCAR Xfinity Series versenyén. Nem mellesleg ő lett a legjobb Fordos versenyző.

- Reklám -

Deegan 13. helyezése a Las Vegas Motor Speedwayen a legjobb eredmény, amit női versenyző Xfinity debütálásakor elért.

Elég szórakoztató napunk volt, egy elég tiszta napot tudtunk eltölteni, és szuper boldog vagyok az eredmény miatt” – mondta óriási mosollyal a száján Deegan.

- Reklám -

A 21 éves versenyzőhölgy előző nap azt mondta, hogy az élmezőnyben akart maradni, és a verseny előrehaladtával egyre kényelmesebben érezte magát az autóban.

Azt mondanám, hogy amint igazán belekezdtünk a második-harmadik szakaszba, akkor kezdtem el sokkal jobban érezni magam” – magyarázta a Ford tehetsége. „Csináltunk egy változtatást, ami nem volt nagyszerű, és egy kicsit visszavetett minket. Azt hiszem, amint ezt sikerült leküzdenünk… úgy érzem, akkor kezdtünk el javulni.

Határozottan a harmadik szakaszon nagyon túlkormányzottá tettük az autót. Észrevettem ezt, és tudtunk változtatni.

Deegan, aki második évét tölti a Camping World Truck Series-ben, azt mondta, úgy érzi, hogy az Xfinity autóval többet számít a tehetsége.

Annyi mindent tanultam, hogy még nem tudtam feldolgozni… de egyszerűen csak örülök, hogy sikerült egy jó futamot teljesítenünk” – tett hozzá Deegan.

A fiatal hölgyversenyzőt természetesen ismét megkérdezték arról, hogy mi lesz a sorsa, de konkrét választ most sem tudott adni.

Ha jó eredményt érsz el, akkor az természetesen segít szponzorokat szerezni” – mondta Deegan. „Egy Xfinity csapat üzemeltetése nagyon sokba kerül. Szponzorokra van szükséged, akik kifizetik a számlákat.

Próbálunk támogatókat szerezni. Nem tudjuk, mikor lesz ez meg.

Josh Berry
Josh Berry megadta a módját az ünneplésnek Fotó: Sean Gardner/Getty Images/NASCAR Media

Deegan mellett Berry a nap nyertese

A NASCAR Xfinity Series november 5-i, Phoenix Raceway-en megrendezésre kerülő döntőjére közben elkelt egy hely a vasárnapi versenyen.

A JR Motorsports pilótája, Josh Berry szombaton az utolsó 34 kört vezette, és győzött a Las Vegas Motor Speedwayen, így bejutott a döntőbe. 1,125 másodperccel nyert Noah Gragson előtt. Justin Allgaier lett a harmadik, Ty Gibbs a negyedik, Trevor Bayne pedig az ötödik.

Allmendinger, a sorozat alapszakasz-bajnoka 25 körrel a vége előtt, a negyedik helyen haladva állt ki a boxba, mert autójának jobb oldali kerekei meglazultak. Ő volt az egyetlen rájátszásbeli versenyző, aki az első kilenc helyen kívül végzett, és végül a 22. helyen szelte át a célvonalat. Allmendinger zsinórban két győzelem után nagy hátrányba került a pontversenyben.

Gibbs könnyedén nyerte az első szakaszt, és a szakasz végére négy másodperces előnyre tett szert. A szakaszon 22 kört vezetett. Gragson nyerte a második szakaszt.

A sorozatban már csak 3 futam van hátra (előbb Homestead Miami, majd utána Martinsville és Phoenix), ebből egy a szezonzáró, Phoenix-i verseny, ahova négy versenyző megérkezni bajnoki reményekkel. Az egyik ezek közül már biztosan Josh Berry lesz.

Versenyző PONT GYŐZ. TOP 5 TOP 10 +/-
1 Josh Berry* 3069 3 11 20 0
2 Noah Gragson 3109 7 18 23 44
3 Ty Gibbs 3090 5 13 20 25
4 Justin Allgaier 3080 3 14 20 15
5 Austin Hill 3065 2 11 18 -15
6 AJ Allmendinger 3064 5 15 26 -16
7 Brandon Jones 3053 1 6 13 -27
8 Sam Mayer 3044 0 10 17 -36