back to top
szerda, május 8, 2024

Ryan Preece lesz a Stewart-Haas Racing tartalékpilótája

Dátum:

Megosztás:

A Stewart-Haas Racing Ryan Preece-t szerződtette beugrósnak az idei szezonra.

- Reklám -

A 31 éves Preece 2021-ben a tervek szerint mindhárom NASCAR szériában részt vesz majd pár futamon. Ezért is bizonyulhatott ideális jelöltnek az SHR-nek, amennyiben valamelyik pilótájuk nem tudna elindulni, akár a COVID-19, akár egyéb okok miatt.

- Reklám -

Preece összességében 12 versenyen áll majd rajthoz, ebből kettőt fog teljesíteni a NASCAR Cup Series-ben, azaz a legmagasabb osztályban, hármat pedig az Xfinity Series-ben. Ezeken a futamokon a Stewart-Haas Racing, illetve annak partnerei biztosítják majd az induláshoz szükséges hátteret és technikát Preece-nek. A legtöbb versenyt, szám szerint hetet pedig a Camping World Truck Seriesben fog futni, mégpedig a David Gilliland Racing színeiben.

Ryan Preece háromszor futott teljes évet a legmagasabb osztályban a JTG Daugherty Racing-el.

- Reklám -

Ez egy egyedi beosztás, de úgy érzem, hogy ez biztosítja számomra a legjobb lehetőséget arra, hogy versenyeket nyerjek és hozzájáruljak egy bajnokesélyes csapathoz, miközben növelem a versenyzői tapasztalataimat” – mondta Preece a csapat közleményében.

Versenyző vagyok, és a Stewart-Haas Racing egy olyan csapat, amelyet versenyzők építettek. A sikert győzelmekben mérik. Mindegy, hogy a szimulátorban, vagy az egyik SHR autóban, akár egy másik csapat Ford Mustangjában, esetleg Ford F-150-esében ülök, azért vagyok itt, hogy segítsek az SHR-nek és a Fordnak nyerni.

Ryan Preece egyedi naptára a kategóriák szerint:

NASCAR Cup Series:

  • Május 1. –  Dover Motor Speedway
  • Május 29. – Coca Cola 600 Charlotte Motor Speedway

Xfinity Series:

  • Április 2. – Richmond Raceway
  • Május 28. – Charlotte Motor Speedway
  • Június 25. – Nashville Superspeedway

Camping World Truck Series

  • Március 4. – Las Vegas Motor Speedway
  • Március 19. – Atlanta Motor Speedway
  • Május 6. – Darlington Raceway
  • Május 20. – Texas Motor Speedway
  • Június 24. – Nashville Superspeedway
  • Július 23. – Pocono Raceway
  • Szeptember 9. – Kansas Raceway

Ryan egy sokoldalú, sikerre éhes pilóta, aki rendkívül jól illeszkedik a Stewart-Haas Racing kultúrájába” – mondta Greg Zipadelli, az SHR versenyigazgató-helyettese.

A Next Gen autóval idén végzett tesztelési és fejlesztési munkánk mellett az Ő észrevételei és szimulátorban eltöltött ideje segített minket, hogy gyorsabban tanuljunk.

Sajnos a COVID még mindig aktuális probléma, amivel foglalkoznunk kell, bármennyire is szeretnénk, hogy véget érjen már. Szükségünk volt egy szilárd tervre arra az esetre, ha a COVID miatt valamelyik pilótánk nem tudna versenyezni. Ez most Ryan révén biztosított.