back to top
csütörtök, július 25, 2024

Meghalt az Xfinity bajnok Ty Gibbs apja

Dátum:

Megosztás:

Szombaton még bajnoki címet ünnepelhetett Ty Gibbs és a Joe Gibbs Racing, de az öröm csak vasárnap reggelig tartott, amikor is gyászba fordult át.

- Reklám -

„Nagy bánattal a Joe Gibbs Racing megerősíti, hogy Coy Gibbs álmában Istenhez csatlakozott. A család köszöni a kedves gondolatokat és imákat, de jelenleg nem szeretnének nyilvánosság elé lépni.” olvasni a közleményben.

- Reklám -

Az elhunyt apja és fia, Joe és Ty visszautaztak Észak-Karolinába a családhoz, még a Cup Series verseny előtt. A csapat versenyzői közül Christopher Bell ezzel szemben még esélyes a bajnoki címre.

Szombaton, fia Xfinity bajnoki sikere után Coy még így nyilatkozott:

- Reklám -

„Én már sokszor átestem ezen, több sportban is, Ty még nem. Igazából egész nap csak figyeltem, és vártam, hogyan fog reagálni. De keményen dolgozott, és elvégezte a feladatot, azután, hogy múlt héten komoly hibát vétett. Jó volt nézni.” – mondta akkor a büszke apa.

Coy 2000-ben debütált a Truck Seriesben majd 2003-ban feljebb lépett. Egy évvel később visszahívták a Washington Commanders edzői padjára, ezt követően 2008-ban alapította a csapatot, amelynek 49 éves koráig tagja volt.

Ty Gibbs tényleg tud vízen járni! Ő az Xfinity Series bajnoka