péntek, április 19, 2024

Matt DiBenedetto a Truck Seriesben folytatja

Dátum:

Megosztás:

Matt DiBenedetto a NASCAR Camping World Truck Series-es Rackley W.A.R. csapat versenyzője lesz a 2022-es szezonban.

- Reklám -

A Rackley W.A.R. csapat csütörtökön bejelentette, hogy DiBenedetto 2022-ben teljes szezont fog teljesíten a 25-ös számú Chevrolet Silveradó volánja mögött. A crew chief Chad Kendrick lesz a párja.

- Reklám -

DiBenedetto 2015 és 2021 között a NASCAR Cup Series versenyek rendszeres résztvevője volt. Több alakulat színeiben versenyezett, azonban 248 Cup-indulása során győzelem nélkül maradt. Az elmúlt két szezont a Wood Brothers Racingnél töltötte.

Míg DiBenedettónak van tapasztalata a Cup és az Xfinity Series-ben is (69 indulás), addig a Truck Series-ben még soha nem indult.

- Reklám -

Őszintén mondhatom, hogy karrierem ezen szakaszában nagyon örülök ennek a lehetőségnek” – mondta DiBenedetto a közleményben. „Úgy érzem, hogy sok szempontból visszatérek a gyökereimhez. Nagyon jól kijövök Curtisszel (Sutton), (a csapat társtulajdonosával) Willie-vel (Allen), Chaddel; tulajdonképpen az összes sráccal, aki bármilyen formában jelen van a csapat mindennapjaiban. Mindenki rendkívül elkötelezett.

Ez a lehetőség egy áldás számomra, és nagyon izgatottan várom, hogy kivegyem a részem abból a munkából, amivel ezt a csapatot a következő szintre tudjuk majd emelni.