csütörtök, november 30, 2023

Lángoló autóval nyertek futamot F1-es helyszínen

Dátum:

Megosztás:

Újabb őrült pillanattal szolgált a NASCAR világa, ezúttal Austinban úgy tudta nyert a Truck Series futamot Zane Smith, hogy közben lángra kapott az autója.

- Advertisement -

Tavalyról Ross Chastain videójátékba illő megmozdulása maradt nagyon emlékezetes, és hiába vagyunk még csak a szezon elején, kijelenthető, hogy az austini befutóra is emlékezni fogunk.

- Advertisement -

Zane Smith magabiztos győzelmet aratott Kyle Busch előtt, és a levezető kör után úgy ünnepelt, hogy a pitfalhoz támasztva autója elejét égette szét a gumik maradékát. Kissé azonban túlzásba vitte…

- Advertisement -

„Azonkvül, hogy lángra kapott az autó, minden rendben volt ma. Ez viszont számomra is egy első eset.” – viccelte el a helyzetet az Austinban sorozatban másodjára nyerő Smith.

„Talán ez volt a leghektikusabb ünneplésem itt a Victoy Lane-en. Elnézést kérek azért, hogy tüzet okoztam.”

Kyle Busch nem volt hozzászokva a Truck váltókhoz, így hólyagos kézzel fejezte be a verseny, de elmondása szerint nem aggódik amiatt, hogy Cupban gondja lesz ezzel, hiába csak egy napja van pihenni.

Mellette a másik Cup Series pilóta Ross Chastain volt a mezőnyben, aki szintán jó eredményt ért el, ugyanos ötödik lett.