vasárnap, április 21, 2024

Kyle Larsont már megint nem lehetett megállítani Las Vegasban

Dátum:

Megosztás:

Kyle Larson domináns teljesítménnyel nyerte meg a NASCAR Cup Series első idei Las Vegas-i versenyét.

- Reklám -

Magyar idő szerint vasárnap este rendezték meg a NASCAR királykategóriájának, a Cup Seriesnek a harmadik idei pontszerző versenyét. A Pennzoil 400 helyszínéül a Las Vegas Motor Speedway szolgált. Az első sorból Joey Logano és Kyle Larson vághatott neki a 267 körös viadalnak.

- Reklám -

A 27. körben egy nem mindennapos eseménynek lehettek szemtanúi a futam nézői. Ekkor Chris Buescher Fordjának az egyik, rosszul rögzített kereke leesett, a 17-es rajtszámú autó pedig ennek következtében a falba csapódott. Ez eddig még nem is lenne szokatlan, de az már annál inkább, hogy ezután hosszú percekig kellett javítani a falat a becsapódás helyén. Erre az időre a NASCAR természetesen piros zászlóval megállította a versenyt.

- Reklám -

Larsont viszont ez a közjáték sem zavarta meg, a Hendrick Motorsports pilótája dominálta a futam első és második szakaszát is. Mindkettőnek a végén őt intették le az első helyen, közvetlenül mögötte pedig mindkét alkalommal Tyler Reddick gurult át a célvonalon.

A harmadik szakasz nagyrészét is Larson töltötte az élen, azonban 33 körrel a vége előtt Corey LaJoie megpördült, emiatt pedig a NASCAR bedobta a sárga zászlót. A kényszerű leállás után 27 kör várt még a pilótákra, a 2021-es Cup Series-bajnok mellől Ross Chastain indulhatott újra.

A zöld zászló meglengetése után pár kör erejéig Reddick tudta megszorongatni Larsont, aki viszont nem sokkal később már közel egy másodperces előnnyel vezetett a 23XI versenyzője előtt. Innentől pedig aztán senki sem tudta megállítani Larsont. Reddick két körrel a vége előtt utolérte, de megelőzni már nem tudta a vetélytársát, aki a leintést követően a gyermekei társaságában ünnepelt.

Ezzel az győzelemmel Larson megerősítette azt az elképzelést, miszerint mostanában a Las Vegas-i pálya az ő felségterületének tekinthető. Ugyanis az utolsó öt itt rendezett futamból kettőt megnyert, szintén kettőn pedig a második helyen végzett. A 2022 őszi versenyen is csak egy emlékezetes baleset miatti kiesés fosztotta meg a megvillanás lehetőségétől.

A teljes végeredményt tartalmazó oldalt ezen a linken keresztül lehet elérni.