back to top
vasárnap, október 13, 2024

Joey Logano türelemre intette a NASCAR versenyzőit, és rajongóit

Dátum:

Megosztás:

- Reklám -

A NASCAR Cup Series versenyzőit – többek közt Joey Logano-t is – ebben a szezonban egy téma tartotta lázban: a Next Gen autó.

- Reklám -

Egy új autó nagy tanulási folyamatot jelentett. Kihívást ad az árnyalatok megtanulása és az, hogy hogyan változtatja meg az egyes versenypályák érzetét. Ez az egyik legnagyobb sztori minden hétvégén.

- Reklám -

Joey Logano arra számít, hogy ez a belátható jövőben is így lesz, még akkor is, ha a versenyzők egyre több és több kört tesznek meg az autóval.

Azt hiszem, ha megfelelő mentalitással rendelkezel, akkor sosem hagyod abba a tanulást” – mondta Logano.

- Reklám -

Meg kell próbálnod megtalálni a módját, hogy fejlődj és jobb legyél, bármi is legyen. Szépen lassan persze kiegyenesedik majd a fejlődési görbe, és nem lehet majd olyan nagy léptékben fejlődni.

De ez az, amikor belekerülsz a fillérek halmozásába. Apróságokkal nyerhetsz majd sokat.

Ahogy a mondás tartja, a türelem erény. Különösen, ha egy új autóról van szó; csak azért, mert a szezon már javában tart, még nem jelenti azt, hogy a tanulás és a finomhangolás véget ért.

És ezt már a szezon kezdete előtt is mondtam, hogy szurkolóként és versenyzőként egy kicsit türelmesnek kell lennünk” – magyarázta Logano.

Mert lesznek olyan területei ennek az autónak, amelyek egyszerűen látványosak. Lesznek olyan területek, ahol egyszerűen jobb lesz. Láttunk néhány futamot, különösen a 1,5 mérföldes pályákon, ahol jobb volt a produktum.

De türelmesnek is kell lennünk, és meg kell értenünk, hogy ahol egyes területek nagyszerűek és sokkal jobbak lesznek, ott más területek esetleg rosszabbak lesznek.

És nekünk, mindannyiunknak – beleértve a szurkolókat is – azon kell dolgoznunk, hogy jobbá tegyük ezt a dolgot. Nem csak folyamatosan rámutatni arra, hogy hol vannak a gyenge pontok. A jó dolgokra is koncentrálnunk kell.