back to top
kedd, május 28, 2024

Ilyen még nem volt: egy különleges ember áll Hamlinék sikerei mögött

Dátum:

Megosztás:

A 23XI Racing egy érdekes helyről szerzett segítséget az eredményeik javításához, és az eredmények alapján igazuk is van.

- Reklám -

Tyler Reddick, az 23XI pilótája szoros csatában második lett a hétvégi, bristoli dirt versenyen, de nem túlságosan bánkódott miatta. Az elmúlt 5 versenyen igazán kiválóan szerepelt, csak Richmondban végzett a legjobb ötön kívül, és a COTA-n ráadásul győzni is tudott.

- Reklám -

Denny Hamlin csapatának e-sport pilótája az, aki a háttérben segíti „teljesítmény tanácsadóként” a csapat munkáját, és „road course” menőként hatással lehetett arra, hogy a csapat pont egy ilyen típusú pályán tudott győzni idén először. Keegan Leahy, a 2021-es eNASCAR Coca-Cola iRacing Series győztese úgy jellemezte a feladatkört, hogy „minden, amit megtehetek azért, hogy segítsek az autónak, vagy a pilóták gyorsabbak legyenek tőle”.

Bristol Dirt Race, NASCAR Cup Series
Reddick a felső íven, úton a második hely felé – Fotó: James Gilbert/Getty Images/NASCAR

„Ez egy nagyon érdekes munka, és még csak a felszínét kapargatom, miközben próbálom megtalálni önmagam. Ezen a héten is kipróbálok egy csomó mindent, és meglátom, miben vagyok a legjobb vagy mit élvezek, és a csapatnak miben van szüksége rám. Úgyhogy nem tudom megmondani, mit is csinálok, mert még én sem tudom.” írta le a RACER-nek „munkakörét” Leahy.

- Reklám -

Ő az egyik legjobban bevont pilóta az e-sportolók közül, tavaly már a garázsban is ott lehetett egyszer, de már a műhelyben is járt.

„Nagyon sok kört tettem meg a pályán [Austinban], és a csapattársaim Mitchell DeJong és Bobby Zalenski tipjjeit is felhasználtam, most ezt a tudást tudom továbbítani a csapatnak a való életben. Tyler [Reddick] azt mondta, segített neki, és bár nem tudom, hogy ez kis vagy nagy mértékben javított a helyzeten, büszke vagyok, hogy részese lehettem a győzelemnek.”

Hamlin megjegyezte, még rajta is látszott kicsit a felkészülés anno a Daytonai roadon, és szerinte az e-sportolók helyet kaphatnak majd versenycsapatoknál a való életben is.