péntek, március 29, 2024

Eső, tűz, Defektek, Kórház és Reddick győzelem Texasban

Dátum:

Megosztás:

Sárgarekord dőlt Texasban több első helyezett, és playoff versenyző is kiesett, végül pedig Reddick használta ki a lehetőséget, és nyert.

- Reklám -

Folytatódik a széria, ugyanis sorozatban negyedszer nyert olyan versenyző, aki már nem vesz részt a NASCAR Cup Series rájátszásban.

- Reklám -

Reddick 302 körrel a verseny vége előtt vette át a vezetést, és több újraindítás után is meg tudta tartani azt, majd magabiztos nyert a Texas Motor Speedwayen.

Nem fogok hazudni, nagyon aggódtam!” – mondta Reddick amikor arról kérdezték, nem aggódott-e a sok defekt miatt.

- Reklám -

Mindig amikor jó autónk volt, akkor volt valami gumiproblémánk, úgyhogy most próbáltam kihasználni az előnyt amit kiépítettem. Megérdemli a csapatom, hogy itt legyünk.

Kemény volt az előző kör, hogy kiestünk a rájátszásból. Volt két rossz versenyünk, és 2 ponton múlott. Ez a győzelem egy picit csillapítja a fájdalmunkat, hogy már nem lehetünk bajnokok.

Köszönjük a nézőknek, hogy itt maradtatok az esőben és a melegben.

Bizony elképesztő időjárási körülmények uralkodtak a pályán. Közel 40 fokban kezdődött a verseny, majd az utolsó szakasz kezdeténél villámlani és esni kezdett, és körülbelül 1 órát álltak a versenyzők piros zászló alatt.

A futam mégsem erről lesz emlékezetes, hanem a defektekről. Kyle Busch, Christopher Bell (kétszer), Alex Bowman, Chris Buescher (kétszer), Chase Elliott, Kevin Harvick és Martin Truex Jr. is defektet kapott.

Utóbbi három versenyző ráadásul az élről esett ki, a leglátványosabb pedig Chase Elliott balesete volt, akinek lángokba borult az autója a fallal való érintkezés után.

A nap legsajnálatosabb incidense mégis Cody Ware-el történt, aki óriási balesetet szenvedett a 4-es kanyar kijáratán, és csak millimétereken múlt, hogy nem állt bele a boxutca egyik szervíz elvezető útjának a falába.

Ware alig bírt kiszállni az autóból, és hordágyon kellett bevinni a pályán található egészségügyi központba. Szerencsére nagyobb sérülések nélkül megúszta az esetet, ls haza mehetett a verseny után.

A korábbi, 2014-ben felállított 14 sárga zászlós rekord ezeknek az eséseknek köszönhetően megdőlt, és immáron 16-ra bővült.

Hamlin vs. Byron Texasban

A nap végére még egy új rivalizálás is kialakult, hiszen Denny Hamlin és William Byron talált egymásra.

Hamlin az egyik újraindítás után szélesen fordult a 2-es kanyar kijáratán, belevezette Byront a falba, aminek következtében utóbbi autója megsérült.

A következő sárga zászlónál törlesztésként Byron kilökte Hamlint, így Hamlin visszaesett a mezőny végére.

Végül mindketten befértek a top 10-be, hiszen Byron 7., Hamlin pedig 10. lett. Reddick mögött Joey Logano végzett, harmadik a szenzációsan teljesítő Justin Haley lett, negyedik Ryan Blaney, ötödik Chase Briscoe, hatodik Erik Jones, nyolcadik a pole-ból induló Brad Keselowski, kilencedik pedig Kyle Larson.

A rájátszás versenyzők közül Elliott és Bell nem tudta befejezni a versenyt, de nagyon hátul végzett Alex Bowman is.

NASCAR Cup Series bajnoki állás Texas után

VERSENYZŐ PONT GYŐZ. POLE TOP 5 TOP 10
1 Joey Logano 3071 2 2 9 14
2 Ross Chastain 3059 2 0 10 16
3 William Byron 3058 2 0 5 9
4 Kyle Larson 3057 2 3 11 16
5 Ryan Blaney 3056 0 3 9 14
6 Denny Hamlin 3049 2 3 7 11
7 Chase Elliott 3045 4 4 11 18
8 Daniel Suarez 3045 1 0 6 11
9 Chase Briscoe 3041 1 1 4 5
10 Austin Cindric 3034 1 1 5 8
11 Christopher Bell 3016 1 3 10 17
12 Alex Bowman 3015 1 0 4 12