péntek, március 29, 2024

Elhunyt a NASCAR legendás alakjának fia, Wendell Scott Jr.

Dátum:

Megosztás:

Elhunyt Wendell Scott Jr., a NASCAR Hírességek csarnokának tagjának, Wendell Scott Sr. fia. Az elhunytról Bubba Wallace is megemlékezett.

- Reklám -

Idősebb Wendell Scott 1964-ben lett az első afroamerikai győztes a NASCAR Cup Series-ben, és ezt a történelmi tettet 2021-ig, Bubba Wallace Talladegai győzelméig csak ő tudhatta magáénak.

- Reklám -

Hét gyermeke született. Köztük az elhunyt is, aki híres apja versenycsapatának egyik kulcsfigurája volt.

A közlemény, amelyet testvére, William adott ki, így szólt: „Mély szomorúsággal jelentjük be, hogy elhunyt Wendell Scott Jr., Idősebb Wendell Scott fia.

- Reklám -

Nagyon szerettük testvérünket, és borzasztóan fog hiányozni. A temetési előkészületek még nem teljesek, így az időpontot később jelentjük be. Kérjük, hogy tartsák tiszteletben a magánéletünket, miközben gyászolunk ebben a nehéz időszakban.

Scott jelen volt néhai édesapja 2015-ös beiktatásán a NASCAR Hírességek Csarnokába (felső kép). „Rendkívüli kitartás és sok ember megbocsátása kellett ahhoz, hogy oda jussunk, ahol ma vagyunk” – mondta Wendell Scott Jr. az akkori beiktatási ceremónia után.

Ez a mai este arról szól, hogy bekerültünk a NASCAR Hírességek Csarnokába, és apu volt az, aki meggyőzött minket arról, hogy ez meg fog történni.

Wendell Scott Jr. (Balra) sokat segített Bubba Wallace (középen) karrierje során
Wendell Scott Jr. (Balra) sokat segített Bubba Wallace (középen) karrierje során Fotó: Robert Laberge/NASCAR via Getty Images

A NASCAR garázsában is megemlékeztek róla

Bubba Wallace rengeteg segítséget kapott tőle karrierje során, és megemlékezett róla egy twitter üzenetben.

A fenébe! Hiányozni fognak az SMS-ek minden verseny után a nagy tesótól! 2008-ban találkoztam vele először a Franklin County Speedway-en, sokat tett értem a karrierem során! Az egyik legjobb volt! Nyugodjon békében! Szeretlek tesó!” – írta Wallace.

A fiatalabb Scottnak magának is volt egy rövid NASCAR karrierje, 1973-ban három Grand National East futamon indult, a legjobb eredménye pedig egy 13. helyen végzett.

A NASCAR is közleményt adott ki az elhunytról: „Wendell Scott Jr. szenvedélye az autósport iránt már fiatal korától kezdve segítette édesapját abban, hogy a NASCAR csúcsára jusson.

Amikor karrierje véget ért a NASCAR-ban, Wendell annak szentelte az életét, hogy megőrizze – és gyarapítsa – apja gazdag örökségét. A NASCAR szomorúan értesült a haláláról, és mély részvétét fejezi ki az egész Scott családnak ezekben a nehéz időkben.