back to top
vasárnap, október 13, 2024

Daytona 500 győztes crew chief-fel erősít a SHR

Dátum:

Megosztás:

- Reklám -

A 2021-es Daytona 500 győztes Drew Blickensderfer segíti Aric Almirola munkáját az idei NASCAR szezonban.

- Reklám -

Az előző évi Daytona 500-at óriási meglepetésre megnyerő Michael McDowell crew chief-je az új szerepkörben feltűnő Mike Bugarewicz-et váltja. A „Buga” becenevű szakember az előző 6 szezont is a Stewart-Haas Racing kötelékében töltötte, ahol korábban Tony Stewart-tal, valamint Clint Bowyer-rel dolgozott együtt. A 2016-os érkezése óta minden évben legalább 1 győzelmet elért, ami tekintve a csapat utóbbi években mutatott teljesítményét, nem kis érdem.

- Reklám -

Blickensderfer személyében Almirola egy régi ismerőst köszönthet, hisz 2016-ban és 2017-ben a Richard Petty Motorsportnál már dolgoztak együtt. A Front Row-tól való távozását már korábban bejelentő 45 éves szakember korábban négy alkalommal ért el győzelmet. Tavalyi Daytona-i sikerét megelőzően Matt Kenseth-tel 2009-ben a szezon első két versenyét nyerték, míg David Ragan-nel a Daytona-i 400-as versenyen aratott sikert, 2011-ben.

„Drew már nagyon régóta részese ennek a sportágnak, és tudja, hogyan hozza ki a maximumot az őt körülvevő emberekből. Ez pedig egy crew chief munkájának legfontosabb része” – nyilatkozta a csapat alelnöke, Greg Zipadelli. „Az építőkövek mindenkinél rendelkezésre állnak, de hogy ki hogyan rendezzük ezeket sorba, az jelenti az igazi különbséget. Drew már nagyon sok versenyzővel dolgozott együtt, és sok embert irányított. Aric-kel is dolgozott már együtt korábban, ez pedig nagy mértékben megkönnyíti a dolgunkat.”

- Reklám -

A csapat másik három autója változatlan felállással vág neki az idei évnek. A Kevin Harvick által vezetett #4-es autó legénységét így továbbra is Rodney Childers irányítja, míg a #41-esnél Mike Shiplett, a #14-esnél pedig John Klausmeier működik közre.