szombat, április 20, 2024

Chase Elliott nem foglalkozik a rá nehezedő nyomással

Dátum:

Megosztás:

A riválisok nyilatkozataiból egyértelműen az derült ki, hogy mindenki Chase Elliottot tartja a NASCAR Cup Series bajnoki favoritjának.

- Reklám -

Chase Elliott a NASCAR Cup Series rájátszásába az első kiemeltként és az alapszakasz bajnokaként érkezik meg.

- Reklám -

Úgy érzem, jó helyzetben vagyunk” – mondta Elliott. „Szerintem lehetnénk jobbak is, de úgy gondolom, hogy jó helyen vagyunk – és olyan helyzetben, ahol megtanultunk néhány jó leckét is év közben, amit alkalmazhatunk a rájátszásban.

Elliott négy győzelemmel és 40 rájátszásbeli ponttal áll a sorozat élén. Elliott és a Hendrick Motorsports 9-es számú csapata 2020-ban megnyerte a bajnokságot, egy évvel ezelőtt pedig negyedik lett. Elliott azonban nem foglalkozik az esélyes jelzővel.

- Reklám -

Nem hiszem, hogy van egy kiemelhető versenyző” – mondta Elliott. „Túl sok ember volt jó különböző részeiben az alapszakasznak.

Csak azért, mert nekünk több győzelmünk van, mint másoknak, nem jelenti azt, hogy más emberek nem képesek nyerni, vagy hogy ne lenne egy igazán jó napjuk nekik is.

Véleményem szerint az egész mezőnyt tisztelni kell. Nagyon sok igazán tehetséges versenyző és nagyon okos ember dolgozik ezeknél a csapatoknál.

Elliott elismerte, hogy bár 40 ponttal vezet, nem érzi azt, hogy fellélegezhetne.

Őszintén szólva nem hiszem, hogy bárki is biztonságban lenne a rájátszás bármelyik szakaszában” – magyarázta a 2020-as bajnok. „Ahogy ez a formátum működik, úgy gondolom, hogy az első héttől egészen a 10. hétig a maximumot kell nyújtanod.

Nem hiszem, hogy van olyan időszak, amikor bármit is biztosra vehetsz, és nem hiszem, hogy a rájátszásért járó pontok bármelyike valaha is biztonságos lenne.