csütörtök, április 18, 2024

Ma kezdődik a Chili Bowl – NASCAR versenyzők a pályán

Dátum:

Megosztás:

A 2020-as NASCAR Cup Series bajnok, Chase Elliott is ott lesz az indulók között, amikor magyar idő szerint hajnalban megkezdődik a Chili Bowl Tulsában.

- Reklám -

Az Egyesült Államok premier midget autós rendezvénye a hét minden napján tartogat eseményeket a kilátogatók, és tévénézők számára. A döntőt szombaton rendezik.

- Reklám -

A versenyre közel 400 nevezés érkezett, melyek közül 24 autó szerezhet helyet a szombati 55 körös főversenyen.

A már említett Elliotton kívül Chase Briscoe és Alex Bowman neve lehet ismerős a hétfői nevezési listán.

- Reklám -

A tervek szerint indul még Jesse Love, az ARCA Menards Series West kétszeres regnáló bajnoka és Carson Kvapil, aki a JR Motorsports Late Model csapatánál versenyez ebben a szezonban.

A hétfői programban szerepel az éves Vacuworx Invitational Race of Champions is. Mint ahogy talán már a nevéből is kiderül, erre az eseményen belüli eseményre meghívásos alapon lehet bekerülni.

Itt tizennyolc versenyző indulhat majd, köztük a regnáló Cup-bajnok Kyle Larson, Christopher Bell és Elliott. A verseny 25 körös lesz.

Bell tavaly megnyerte a Race of Champions versenyt. Larson tavaly zsinórban másodszor nyerte meg a Chili Bowl Nationals versenyt.

Az edzések már magyar idő szerint 2 órától tartanak majd, a versenyek – a tervek szerint – magyar idő szerint hajnali 1 órakor veszik kezdetüket.

Az eseményekről természetesen az 500miles.hu oldala is beszámol majd, aki azonban nem rest kifizetni 150 dollárt, az élőben nézheti a versenyt a FloRacing.com oldalán.