péntek, március 29, 2024

Búcsúverseny jön Busch egyik kedvenc versenypályáján

Dátum:

Megosztás:

A NASCAR második idei versenyét Kaliforniában rendezik. A pálya utoljára fogadja a mezőnyt ebben a formában, az átépítés után negyedére rövidítik a körét.

- Reklám -

A Fontanához közeli Auto Club Speedway versenypálya egy D-alakú ovál, és egy korábbi acélgyár üzemi területén alakították ki. Utóbbi mementója egy víztorony, amit jelenleg eredményjelzőnek használnak. Ez volt az első olyan helyszín, amire a NASCAR vezetése úgy kötött szerződést futamra, hogy a létesítmény még el sem készült.

- Reklám -

A 2000-es évtizedben egy darabig évente két versenyt is rendeztek itt a sorozat csúcskategóriájának, de utána csak egyet. Jövőre pedig egyet sem fognak, prózai okból: a 2 mérföld hosszú pályát lerövidítik fél mérföldesre, így a jelenlegi nyomvonalon utoljára csap össze a mezőny. Az átalakítás miatt 2024-ben biztos nem lesz a naptár része a pálya, a 2025-ös részvétele kérdéses.

A létesítmény híres arról, hogy több filmet forgattak rajta, például a Charlie angyalait, a Bakancslistát vagy az Aszfalt királyait (a Ford és a Ferrari rivalizálásáról szóló filmet), és sajnos arról is, hogy 1999-ben itt szenvedett halálos balesetet a CART (az IndyCar korábbi vetélytárs formaautós bajnokságának) versenyén Greg Moore.

Most utoljára láthatjuk így a hétvégi viadal helyszínét

- Reklám -

A Kyle-ok és a Busch-ok számára kedves az Auto Club Speedway. A mindkét kategóriába beletartozó kétszeres bajnok, Kyle Busch négyszer nyert rajta, további hat alkalommal dobogóra állt. A NASCAR csúcskategóriájában ennél többször csak két pályán győzött, New Hampshire-ben és Bristolban.

Tavaly (és 2017-ben is) egy másik bajnok, Kyle Larson nyert, míg Kyle Busch testvére, Kurt egyszer diadalmaskodott és négy további alkalommal állt dobogóra. Egyszer, 2014-ben az említett három pilóta osztozott a dobogós pozíciókon Kaliforniában.

A Daytona 500-hoz képest az állandó mezőnyben egyetlen változás lesz, a Rick Ware Racingnél J. J. Yeley foglalja el újra a helyét a 15-ös rajtszámú autóban, amit Daytonában az alapvetően az Xfinity Series-ben induló Riley Herbst vezetett.

A magyar idő szerint vasárnap 21:30-kor kezdődő versenyt élőben közvetíti az ARENA4 a különböző felületein.