kedd, április 16, 2024

Merész célt tűzött ki a Ferrari korábbi juniorja

Dátum:

Megosztás:

Eddig még csak kétszer végzett a legjobb 10-ben, Callum Ilott mégis úgy gondolja, idén az argentin kiscsapatnak sokkal jobb eredményeket kell produkálnia.

- Reklám -

Nagyon sok mindenkinek van bizonyítanivalója 2023-ban. Hiába a Penske és a Ganassi tavalyi jó eredményei, ott sem mindegyik pilóta elégedett. A mögöttük nagy reményekkel érkező Andretti és McLaren visszajutna az élmezőnybe, a többiek pedig szintén javítanának, hogy bizonyítsák, helyük van a mezőnyben.

- Reklám -

Callum Ilott a Ferrari kitaszított pilótájaként érkezett meg az IndyCarba, és eddig mindig a sorozatba visszatérő kiscsapattal, a Juncos Hollinger Racinggel indult. Éppen emiatt nem voltak elvárások vele szemben, azonban egy teljes szezonja alatt így is kétszer tudott a legjobb 10-ben végezni, és emellett egyszer majdnem dobogós is lett, és az első sorból is rajtolhatott.

Így lehet rikító zöld autóval ötvözni a latin szenvedélyt és az amerikai büszkeséget

- Reklám -

Idén csapattársat is kap maga mellé az argentin Agustín Canapino személyében. Ennek ellenére nem hiszi, hogy kevesebb figyelem jutna az ő autójára, sőt, szerinte meglepetést okoznak majd 2023-ben.

„Ha minden összejön az egyik hétvégén, szerintem akár nyerhetünk is. De ez nem igazán cél. Ennek ellenére úgy gondolom, egy dobogót össze kéne tudnunk hozni, vagy talán többet is. Megvan bennünk, hogy elérjünk odáig.”

„Már tavaly is, az első Indy GP-n egy stratégiai hibát vétettünk 8 körrel a vége előtt, ami a dobogóról visszavetett minket a 17. helyig, és onnan kellett visszajönnöm. Szóval, igen, a dobogóra mindenképp számítok, csak össze kell jönnie.”

„De számomra a kiegyensúlyozottság a cél. Ha mindig a legjobb 10-ben vagyunk, és nem esünk vissza hirtelen a 20. hely környékére, és onnan feljönni, az jobban megmutatja, mit csinálunk, és csapatként hol tartunk.”

Ilott azt is elárulta, a tavalyi rossz szezonkezdeten mindenképp javítana, és már az időmérőn szeretne a mezőny első felébe kerülni. Szerinte sokkal lazábban tud a pályákhoz állni már egy év tapasztalattal a háta mögött, és bízik benne, hogy a téli javulás elég lesz a jobb eredményekhez. A tesztek alapján sikerülhet, mindkét napot a legjobb tízben zárta, másodízben pedig a legjobb Chevrolet motoros autó volt az övé.