hétfő, március 4, 2024

A világ egyik legegyedülállóbb versenye idén még különlegesebb lesz

Dátum:

Megosztás:

Sok szempontból tűnik ki az évi több ezer verseny közül a NASCAR minden évben megrendezett retro futama, ami idén még egy kicsit nagyobb presztízsű verseny lesz.

- Reklám -

Míg több bajnokság küzd azzal, hogy az autókat megkülönböztetni, mert a legtöbb csapat piros, kék, fehér vagy fekete színeket használ, addig ez az óceán túloldalán sosem volt gond.

- Reklám -

Az F1-ben például az utóbbi években a szürke Mercedes és a sötétzöld Aston Martin között volt nehéz különbséget tenni, és azonkívül négy csapat használja a kék valamelyik árnyalatát. A Formula E 11 csapata közül pedig a Nissan, a Mahindra és az Andretti is piros-fehér festéssel áll rajthoz.

A NASCAR ezer színe és 75 éve

A NASCAR-ban sosem volt ezzel probléma, hiszen egyrészt a csapatok autói között is van különbség, másrészt a szponzoroknak is nagy befolyásuk van az autó kinézetére. Az pedig nekik is érdekük, hogy kitűnjenek a mezőnyből, így nem ritka, hogy rikító vagy nem szokványos színekben pompázik nem is egy autó.

- Reklám -

Sokszor még versenyről versenyre is változik egy-egy autó kinézete, attól függően, hogyan szólnak a szponzori szerződések, és bár így nehezebb követni (mindenki inkább az autól oldalán található hatalmas szám alapján azonosítja be kedvencét), minden évben rengeteg festés kerül így pályára.

Ennek egyik fénypontja a két különböző döntött kanyarral rendelkező Darlington. Az egyik legrégebb pályán évente két ikonikus versenyt is rendeznek. A Southern 500 a versenynaptár második legfontosabb futama, a Daytona 500 után. A pálya azonban a tavaszi 400 mérföldes versenyre is talált ki érdekességet: 2015 óta a NASCAR különböző éráinak ikonikus festéseivel állnak rajthoz a csapatok.

Darlington, avagy a Fekete ruhás hölgy története

És mivel a NASCAR idén ünnepli 75. évét, így szinte minden a bajnokság történetéről szól. Ennek megfelelően a show részeként a NASCAR hetente apránként közzétette a legjobb pilóta listáját, illetve a 1998-ban alkotott, 50-es lista kiegészítését, a visszaszámlálást pedig Darlingtonra időzítették.

A jelenlegi mezőnyből 11-en kapták meg az elismerést: Kevin Harvick, a pár versenyre még visszatérő Jimmie Johnson, Joey Logano, Kyle Busch, és a hivatalosan még nem visszavonuló Kurt Busch, Denny Hamlin, Brad Keselowski, Martin Truex Jr., a visszatérő Ryan Newman, Kyle Larson, valamint Chase Elliott kerültek be a modern 25 közé.

Minden tehát a NASCAR örökségéről szól ezen a hétvégén, és hiába ez a történelmük legnagyobb ünnepélye, az évfordulónak még közel sincs vége. A hétvége különleges festéseit a NASCAR hivatalos oldalán összegyűjtötték, nem csak a Cup Series, hanem a betétfutamok mezőnyét illetően is.