péntek, április 19, 2024

A Chevy tanulmányozza a Reddick kiesését okozó műszaki hibát

Dátum:

Megosztás:

A Chevrolet NASCAR programjának vezetője szerint egy sérült kardántengely okozta Tyler Reddick mechanikai meghibásodását a Clash-en.

- Reklám -

A 8-as számú Chevrolet a Busch Light Clash 53. körében, egy sárga zászlós periódus alatt adta meg magát. A Richard Childress Racing versenyzőjének ráadásul az élről kellett kiállnia.

- Reklám -

Készült az újraindításra, próbálta felmelegíteni a gumikat, és egy kicsit túl hirtelen engedte fel a kuplungot” – mondta Dr. Eric Warren, a General Motors NASCAR-programokért felelős igazgatója az NBC Sportsnak.

Szóval a kardántengely sérülése volt a ludas, nem a transaxle (áthelyezett kardántengelyű hajtáselrendezés – a szerk.). A vezérműtengelyt alapvetően most már kardántengelynek hívják azzal, ahogyan a tengelykapcsoló működik.

- Reklám -

Warren hozzátette, hogy egy másik hasonló helyszínt is szem előtt fognak tartani, miközben átvizsgálják a hibás elemeket.

A Coliseum egy nagyon rövid pálya, és ez egy kis aggodalomra ad okot Martinsville-re nézve, csak azért, mert ennyi sebességi fokozatot fognak ott is használni, és nagyon nagy erő hat az autóra az újraindításoknál.

A múltban nem igazán találkoztunk ezzel a problémával, szóval egy kicsit jobban át kell tanulmányoznunk a dolgokat.

A General Motors NASCAR-programokért felelős igazgatója ettől függetlenül pozitívan értékelte a Next Gen autók bemutatkozását.

Azt hiszem, sok versenyzőt meglepett, hogy milyen simán ment minden. Némi finomításokat persze el kell majd végezni, illetve át kell vizsgálni majd pár dolgot.

Egyedi hiba volt ez? Egy konkrét alkatrész hibája volt? Egy új típusú alkatrész ment tönkre? Biztos vagyok benne, hogy ha részletesen beleássuk magunkat ebbe, akkor minden kérdésünkre választ fogunk kapni.

A vasárnap versenyen Reddickhez hasonlóan Chase Briscoe-nak is volt egy hajtáslánc-problémája. „Nem tudom, hogy hasonló volt-e a probléma, szóval majd meg kell vizsgálnunk ezt is.