back to top
kedd, október 15, 2024

Változtatnak az IndyCar legújabb városi pályáján

Dátum:

Megosztás:

- Reklám -

A tavalyi első Nashville-i utcai IndyCar futamot követően sok kritika érte pályát, emiatt a szervezők több helyen is változtatnak.

- Reklám -

„A tavalyi Music City Grand Prix-n a célvonaltól, a stadion mellől kezdődtek az újraindítások, de ezentúl ez a hosszú egyenesen, a hídon történik meg, a 9-es kanyar előtt. A rajtokat is innen végeztük el, így tisztább versenyzést nyújthat, azonnali előzési lehetőségekkel.” írták a közleményben.

- Reklám -

Ezenkívül több kisebb módosításra is sor kerül majd:

„A 11-es – utolsó – kanyart körülbelül egy méterrel szélesítjük ki, többek között a láthatóság miatt is. A hídra fel és az onnan leérkező szakaszokat kiegyengetjük, hogy az autók fenéklemeze ne érjen le. Újraaszfaltozzuk az 5-ös kanyar csúcspontját is, hogy eltüntessük a bukkanót, a 9-es kanyar bejárata pedig szűkebb lesz, hogy egy újabb nézőtér is helyet kapjon.”

- Reklám -

A tennessee-i szervezők azt is nyilvánosságra hozták, hogy az operatív területeket és a Fan Zone-t is javítani fogják, de ez a versenyt természetesen nem érinti majd olyan mértékben.

Az IndyCar első versenyét a helyszínen Marcus Ericsson nyerte. A kaotikus futamon tavaly a svéd második győzelmét szerezte meg.

Idén augusztusban lesz a verseny, a naptár 14. fordulója a 17-ből.