péntek, április 19, 2024

Szeptemberben jelenik meg Jimmie Johnson önéletrajzi könyve

Dátum:

Megosztás:

A hétszeres NASCAR Cup-bajnok, jelenleg az IndyCarban versenyző Jimmie Johnson könyvében ugyan szinte „csak” fotók lesznek, de abból is egy igen tartalmas könyv jön össze.

- Reklám -

Immár 24 éve, 1998-ban történt, hogy Jimmie Johnson bemutatkozott a NASCAR akkori második vonalának számító Busch Series mezőnyében. 1999-ben aztán következett újabb öt verseny, 2000-ben és 2001-ben pedig már a teljes szezon, utóbbiban már egy-két Cup-futammal.

- Reklám -

2002-től pedig kezdődhetett a legenda építése a Winston Cup Seriesben, rögtön három győzelemmel és egy összetett ötödik hellyel. 2006-tól a NASCAR történetének egyik legnagyobb dominanciája kezdődött Johnson jóvoltából sorozatban öt bajnoki címmel, ami mellé később még kettőt sikerült tenni.

Johnson hét bajnoki címe holtversenyben a legtöbb, amit valaha elértek a NASCAR legfelsőbb szintjén. Erre rajta kívül csak Richard Petty és Dale Earnhardt voltak képesek. 83 futamgyőzelmével is a vonatkozó ranglista egyik legjobbja. Egyszóval, Johnson a bajnokság egyik legendás versenyzője.

- Reklám -

Erről a két évtizednyi sikertörténetről szól majd 272 oldalon és 175 fotón keresztül a „One More Lap: Jimmie Johnson and the #48” című könyv. Az ára pedig nyilván 48 dollár lesz. A rajongók pedig szeptemberben foghatják majd fizikai valójában is kézbe a könyvet.