back to top
szerda, október 9, 2024

Sűrű lesz a program – megvan az IndyCar 2025-ös naptára

Dátum:

Megosztás:

- Reklám -

Nemrég jelentette be az IndyCar a 2025-ös szezonjának naptárát. Új helyszínre nem fog ellátogatni a mezőny, de már a Thermal Clubban tartott furdulóért is pontokat fognak osztani.

- Reklám -

Fontos bejelentéseket tett az IndyCar ezen a héten. Először is a sorozat nyilvánosságra hozta, hogy jövőre minden versenyét az egyik legfontosabb csatorna, a Fox fogja közvetíteni az Amerikai Egyesült Államokban. Ez pedig nagy előrelépést jelent az eddigi helyzethez képest.

- Reklám -

Másrészt a sorozat azt is bejelentette, hogy jövőre melyik versenyeket mikor láthatják majd a nézők, vagyis a 2025-ös szezonjának naptárát. Ez szinte teljesen megegyezik az ideivel, a kevés változás közül a legfontosabb, hogy a Thermal Clubban tartott furdulóért is pontokat fognak osztani. Emiatt viszont a Milwaukee Mile kettő helyett csak egy futamnak ad majd otthont, így továbbra is tizenhét pontszerző viadalt fognak megrendezni (de ugye a versenyek összszáma csökken, mivel másik bemutatóforduló nem lesz).

Így tennék izgalmasabbá a pilóták az IndyCar Thermal Clubban tartott luxushétvégéjét

- Reklám -

Külön érdekesség, hogy a mostani idényhez hasonlóan nem a nashville-i utcai pálya, hanem a Nashville Superspeedway lesz a szezonzáró helyszíne. Idén februárban derült ki, hogy ez az ovál ugrik be a városi pálya helyére. A változtatásra azért volt szükség, mert az eredeti helyszín nyomvonalát érinti a Tennessee Titans NFL-csapat új stadionjának építése. Így feltehetően ezt az építkezést még jövőre sem fogják befejezni.

Ha már szezonzáró: meglepően rövid lesz a 2025-ös idény, hiszen már augusztusban, pontosabban augusztus 31-én megrendezik az utolsó futamot. A másik fontos dátum természetesen a 109. Indy 500-é, amelyre május 25-én fog sor kerülni. A pilóták négy utcai, hat ovál és hét európai stílus, úgynevezett épített – „road” – pályán fognak összecsapni, amelyek alább megtalálhatóak.

Az IndyCar 2025-ös naptára

Időpont Helyszín/verseny Pálya típusa
Március 2. St. Petersburg utcai
Március 23. The Thermal Club épített
Április 13. Long Beach utcai
Május 4. Barber Motorsports Park épített
Május 10. Indy GP – Indianapolis Motor Speedway épített
Május 25. Indy 500 – Indianapolis Motor Speedway ovál
Június 1. Detroit utcai
Június 15. World Wide Technology Raceway ovál
Június 22. Road America épített
Július 6. Mid-Ohio Sports Car Course épített
Július 12. Iowa Speedway (első verseny) ovál
Július 13. Iowa Speedway (második verseny) ovál
Július 20. Toronto utcai
Július 27. WeatherTech Raceway Laguna Seca épített
Augusztus 10. Portland International Raceway épített
Augusztus 24. Milwaukee Mile ovál
Augusztus 31. Nashville Superspeedway ovál