back to top
szombat, október 5, 2024

Rossi: A Herta-val való versengés segít felemelni az Andrettit

Dátum:

Megosztás:

- Reklám -

Az Andretti Autosport pilótája, Alexander Rossi úgy látja, hogy jót tesz a csapatnak, hogy házon belül is komoly rivalizálás zajlik.

- Reklám -

Miután 2018-ban és 2019-ben második, illetve harmadik lett az IndyCar-ban, Rossi az elmúlt két szezonban szenvedett és összesen hat dobogós helyezést gyűjtött. A szezon végi pontversenyben csak a kilencedik és a tizedik helyet szerezte meg.

- Reklám -

Ugyanebben az időszakban csapattársa Colton Herta négy győzelmet aratott és harmadik, illetve ötödik lett év végén. Rossi lemaradása részben a fiatalabb amerikai általános fölényének köszönhető a kvalifikáción, de az idősebb pilóta néhány hibája és némi balszerencse is közrejátszott.

2020-ban az Andretti Autosport legerősebb helyszínei a COVID okozta korlátozások miatt törölve lettek a versenynaptárból és a boxutcában is voltak nagy visszhangot kiváltó hibák. 2021-ben javultak a dolgok, de Rossi néhány versenyen a riválisok hiábjából adódóan kiesett, az Indy 500-on pedig hajtáslánc-probléma hátráltatta. Rossi maga is elkövetett néhány hibát, miközben több versenyen is a dobogóért küzdött.

- Reklám -

Ellentétes sorsuk azonban nem befolyásolta Rossi és Herta kapcsolatát. Rossinak sikerült sokat javítania az időmérős tempóján az utcai a pályákon, ahol a legnagyobb hátrányban volt eddig. A következő szezonban az új csapattársa, Romain Grosjean miatt pedig méginkább felerősödhet a csapaton belüli rivalizálás, véli Rossi.

Colton és én remekül kijövünk egymással. Őszintén szólva az egyik jó barátom lett és imádok vele dolgozni. Arra ösztönöz, hogy jobb versenyző legyek. Úgy gondolom, hogy a csapaton belül nagy a versengés. Minden edzés után arról beszélünk, hogy mit csinált a másik, szerintem ez nagyszerű.” – mondta Rossi.

Ami a csapat előrevitelét illeti, mindkét autónál verseny van a két mérnöki részleg között. Ez minden bizonnyal fontos tényező a csapat felemelkedése szempontjából és úgy gondolom, hogy minden lehetőség megvan arra, hogy ez idén potenciálisan három autóra bővüljön a szervezetben, ami mindannyiunk számára izgalmas lesz.” – tette hozzá.

Alexander Rossi - Grand Prix of Portland
Alexander Rossi – Grand Prix of Portland | Fotó: Penske Entertainment: Chris Owens

Arra a kérdésre, hogy a szezon végi javulása, amelynek köszönhetően Portlandben második lett, Laguna Secában pedig másodikként rajtolt, Rossi azt mondta, hogy inkább az Andretti Autosporton belül az ő saját szekciója, mint a csapat egésze tette meg a szükséges ugrást.

Azt hiszem, hogy az áttörés inkább csak nálunk, a 27-es autónál volt jelentős” – magyarázta. „Úgy gondolom, hogy Colton épített és utcai pályás tempója sok tekintetben elég erős volt egész évben. Mi nehezen tudtunk felvenni a ritmust. Volt néhány hely – Barber és azt hiszem, az Indy GP, ahol jobbak voltunk -, de aztán Mid-Ohio-ban és Road Americán megint elég nagy volt a lemaradásunk.

Azt hiszem, az egész csapat nevében mondhatom, hogy javulnunk kell, Indianapolison kívül tényleg szinte mindenhol. Azt hiszem, most ez az amire nagy hangsúlyt kell fektetnünk. Idén a legtöbb helyen tesztelni fogunk, ami pozitívum.

Az Andretti Autosport nemcsak mérnöki felállásán változtat. Rossi stratégája idén már nem a csapat COO-ja, Rob Edwards lesz. Edwards az újonc Devlin DeFrancesco-val fog foglalkozni, helyette Brian Barnhart fogja Rossit irányítani. Romain Grosjean mellett Josh Freund és Michael Andretti dolgozik majd. Colton Herta édesapjával Bryan Herta-val folytatja tovább.