kedd, április 16, 2024

Nagy változások várhatók az Andrettinél?

Dátum:

Megosztás:

Komoly változásokon eshet át az Andretti Autosport csapata az IndyCar laguna secai szezonzáróját követően.

- Reklám -

Eddig a legnagyobb újdonságnak Alexander Rossi távozása számít, ugyanis az amerikai versenyző a következő szezonban már az Arrow McLaren SP-t fogja erősíteni. Michael Andrettiék Rossi helyén fognak lehetőséget adni az IndyLights tavalyi bajnokának, Kyle Kirkwoodnak.

- Reklám -

Azonban a legnagyobb kérdés továbbra is az, hogy a csapat fiatal szupersztárja, Colton Herta továbbra is a tengerentúlon vagy esetleg a Forma-1-ben folytatja majd a pályafutását az AlphaTaurinál. Ehhez azonban a szuperlicenszre való szabályok miatt külön engedélyt kellene kapnia az FIA-tól és ez egyre valószínűtlenebb az elégedetlen riválisok miatt.

Az Andretti irányításért felelős elnöke, Rob Edward egyáltalán nem aggódik a Herta körül kialakult helyzet miatt. Mielőtt Brian Barnhart Rossi főstratégájává avanzsált, Edwards közvetlen közelről követhette végig a kaliforniai származású Rossi legjobb pillanatait és az amerikai szakember azon emberek csoportját erősiti majd, akiknek hiányozni fog majd a 2016-os Indy500 győztese.

- Reklám -

„Örülök, hogy jól ért véget a közös történetünk” – fogalmazott Edwards. – Örülök, hogy Rossi és a 27-es csapat szerelői valamilyen szinten visszanyerték az önbizalmukat. Ez azért volt jó, mert az évad vége legalább nem a küszködésről szólt első sorban. Jó volt látni, hogy az általunk vizionált irányba haladnak a dolgok.”

„Mindkét fél képes volt profitálni ebből a 7 évig tartó együttműködésből. Számomra a legnagyobb élmény az volt, hogy végignézhettem Rossi átalakulását. Az évek alatt az újonc, távolság tartó fiatalból egy érett versenyzővé vált. Remek eredményeket értünk el egymás oldalán és annak is örülök, hogy Rossi a szárnyai alá vette Devlint (De Francesco) és sok mindenben segítette őt.”