csütörtök, június 1, 2023

Nagy változás a McLaren élén, távozik a főnök

Date:

Share:

15 év után hagyja el a McLaren IndyCar csapatát Taylor Kiel, az Arrow McLaren SP elnöke aki még Sam Schmidt idején kezdett itt dolgozni.

- Advertisement -

Kiel 2008-ban junior Indy Lights-szerelőként kezdett a csapatnál, majd a ranglétrán felemelkedve a Sam Schmidt Motorsportot – mai nevén AMSP-t – az NTT IndyCar Series egyik legversenyképesebb csapatává tette. Saját döntése okán távozik.

- Advertisement -

Végső soron egyszerűen csak meghoztam a döntést, hogy távozom, és nyilvánvalóan sok változás történik a csapatban, ami jó” – mondta az AMSP leköszönő elnöke a RACER-nek.

A csapat felfelé ível, és jó helyen van. De szeretnék más lehetőségeket is megvizsgálni, és több időt tölteni a családommal. Mindezeket figyelembe véve, valószínűleg az időzítés megfelelő egy kis változásra számomra, személyesen és a csapat számára is.

Természetesen nem tekintem ezt rossz vagy szomorú dolognak. A változás idővel elkerülhetetlen, és számomra ez volt a helyes döntés.

Az IndyCar egyik legjobb csapatvezetőjeként számon tartott Kiel egy erős középmezőnybeli alakulatból élcsapatot varázsolt a McLaren érkezésével, ami letaszított a legjobb három csapatból az Andrettit, és sokszor felvette a versenyt az eddig egyeduralkodó Team Penske és a Chip Ganassi Racing párosával.

Azt hiszem, az a szép ebben az egészben, hogy a csapat nagyon erős helyen van, egy csomó igazán erős vezetővel” – mondta. „Nagyon fényes a jövő”

Az AMSP közleménye megerősítette, hogy Kiel utódját valamikor a közeljövőben nevezik ki, és hogy „a csapatvezetéssel kapcsolatos bejelentések a megfelelő időben megtörténnek.

András Roos
András Rooshttp://500miles.hu
Gyermekkoromban minden vasárnap este a CART, és később Champ Car versenyeit néztem az ágyam melegéből. Mondhatnám, hogy arra aludtam el, de ezeken a versenyeken nem lehetett elaludni, számomra ez marad örökre az IndyCar legszebb időszaka. NASCAR-ral 2010-ben kezdtem el foglalkozni, és bár az elmúlt évtizedben sok változáson esett a széria, a szerelmem irányába csak egyre erősebb.