csütörtök, április 18, 2024

Kiderült, hol folytatja karrierjét a korábban az F1-ben zúzó japán pilóta

Dátum:

Megosztás:

A Chip Ganassi kedden bejelentette, hogy Szato Takumát elindítják 2023-ban az IndyCar oválpályás versenyein. Csak ezeken ül autóba a japán, a nem ovál helyszíneken Marcus Armstrongé ez a lehetőség.

- Reklám -

A 45 éves japán így öt futamon indul, beleértve az Indy 500-at is, amelyen 2017-ben és 2020-ban már diadalmaskodott. Miután nem tudott szerződéshosszabbítást kicsikarni a Dale Coyne Racingnél, amelynél tavaly egy 4. hely volt a legjobb eredménye, ez az egy opció maradt neki, és a tapasztalata jelenthette az ütőkártyát a Ganassinál.

- Reklám -

Új fejezet számomra, hogy az ovál versenyekre koncentrálok, de örülök, hogy olyan csapattagok mellett versenyezhetek, akik bajnokságokat és Indy 500-akat nyertek. Ez hatalmas előny, nagyon várom a közös munka kezdetét” – mondta Szato.

A csapat másik három autóját Scott Dixon, Marcus Ericsson és Alex Palou vezeti 2023-ban.

Fiatal bajnokpilóta túrhatja ki Szatót az utolsó kiadó ülésből

- Reklám -

Szato 2002 és 2008 között a Forma-1-ben versenyzett a Honda támogatásával és egy dobogós helyet jegyzett. Itt támadó szellemű, nem ritkán vakmerő stílusával vált ismertté, ami gyakran vezetett balesetekhez és ütközésekhez.

Ezt követően 2010-ben igazolt az IndyCar-ba, ahol eddig tíz pole pozíciót és hat győzelmet szerzett.