péntek, április 19, 2024

Kiderült, hogyan tér vissza a Detroit Nagydíj a korábbi Forma-1-es pályára

Dátum:

Megosztás:

2023-ban az IndyCar és az IMSA mezőnye elbúcsúzik a Belle Isle-tól, és visszatér Detroit korábbi belvárosi versenyhelyszínére.

- Reklám -

Amióta az F1 otthagyta a bevárosi pályát, az IndyCar egészen 1992-ig rendezett rajta versenyeket, azóta most először térnek vissza arra a környékre.

- Reklám -

A Detroit Grand Prix a második a két sorozat közös hétvégéi közül, Long Beach után itt találkoznak még egyszer a pilóták. 2021-ben nagy sikert aratott a nashville-i utcai pálya, így a „Motorváros” is változtatásra szánta el magát.

A 8 hét alatt összerakott tervrajz 10 kanyart tartalmaz, közepes mennyiségű domborzati változásokkal, maga az aszfaltcsík hossza pedig 2574 méter (1,6 mérföld) lesz majd. A közúti forgalmat

- Reklám -

A szervezők egyelőre csak felvetették, hogy a pálya felénél szabad lesz a bejárás a nézőknek. Illetve a pit lane-ben mindkét oldalán boxokat helyeznének el, az IMSA mezőnye miatt.

Igyekeztek a kialakítással minél kevésbé zavarni a város forgalmát egy autóipari szempontból fontos helyszín, a GM Renaissance Center körül.

Josef Newgarden, az IndyCar kétszeres bajnoka így nyilatkozott a tervekről:

„Versenyzőként mindig izgalmas valami újat kipróbálni. Én 10 évig versenyeztem a Belle Isle-on, és mindig szerettem Detroitba jönni.”

„Reggel körbevezettem a pályán, és jó a vonalvezetése. Fantasztikus lesz majd a versenyzés szempontjából, nekünk ez a legfontosabb. Szerintem jó munkát végeztek.”

A 2023-as Detroit Grand Prix június 2 és 4 között kerül majd megrendezésre, ugyanazon a hétvégén, mint eddig.