kedd, április 16, 2024

Karrierje legnagyobb balesetét szenvedte el az Indy 500 korábbi győztese

Dátum:

Megosztás:

Többször átfordult tengelye körül Simon Pagenaud, aki nagy sebességnél csúszott ki az IndyCar mid-ohiói második szabadedzésén.

- Reklám -

A francia pilóta fékei mentek tönkre, és átszánkázott az egész bukótéren, mielőtt a gumifalban állt volna meg. Ugyan az orvosok egy rövid vizsgálat után elengedték a bajnokot, Pagenaud nem ülhet vissza az autóba szombaton. Vasárnap reggel még egyszer megvizsgálják majd, és ha az orvosok úgy döntenek, részt vehet majd a versenyen.

- Reklám -

„Tudtam, hogy fájni fog. Eléggé ijesztő helyzet volt, mert valami eltörött, és onnantól nem tudtam lassítani, de azért így is megpróbáltam bevenni a kanyart.” – nyilatkozta a baleset után Pagenaud.

„Lefelé megy a pálya, ami hihetetlen. Az autó gyakorlatilag felszállt, és amikor nekiütődött a kavicsoknak, gurulni kezdett. Örülök, hogy nem repültek át a gumifal fölött, és hálás vagyok az aeroscreennek. Nem esett bajom, köszönhetően az IndyCar-nak.

- Reklám -

Mindenképpen ez volt a legőrültebb pillanatom. És érdekes, hogy az első balesetem is hasonló körülmények között történt.”

„A délelőtti Mid-Ohio Sports Car Course-on történt balesetet követően a 60-as autó pilótája, Simon Pagenaud orvosi vizsgálaton esett át, melyet követően kiengedte az IndyCar orvosi csapata.” írja az IndyCar közleménye.

„Ahogy az ilyenkor eljárás, ma már nem ülhet vissza autóba, holnap reggel történik majd meg a felülvizsgálat.”