péntek, március 29, 2024

Johnson visszatér a ROC Team USA-val, Pastrana csapattársa lesz

Dátum:

Megosztás:

A NASCAR Cup Series hétszeres bajnoka, Jimmie Johnson visszatér a 2022. február 5-6. között megrendezésre kerülő Race Of Champions világdöntőre Pite Havsbadba, Svédországban.

- Reklám -

Richard Pettyvel és Dale Earnhardt-tal holtversenyben Johnson hét NASCAR Cup Series bajnoki címével az egyik legünnepeltebb versenyzője az amerikai autósportnak. 2020-ban a NASCAR-ban töltött utolsó teljes szezonja után Johnson jelenleg az NTT IndyCar Series-ben a Chip Ganassi Racing 48-as rajtszámú Hondáját vezeti.

- Reklám -

A NASCAR Cup Series-ben eltöltött több mint 20 éve alatt Johnson 686 versenyen indult. 83 győzelmet, valamint 374 top 10-es helyezést ért el. 2002-ben Johnson és Jeff Gordon voltak az első NASCAR-pilóták, akik az évente megrendezésre kerülő ROC versenyen a bajnoki elit, nemzetközi mezőnyében versenyeztek. Az eseményt a spanyol Gran Canarián rendezték. A két stock car versenyző sokkolta a mezőnyt és a közönséget azzal, hogy elvették a ROC Nemzetek Kupáját a 2001-ben bajnoki címet szerző spanyol alakulattól. A győzelem megnyitotta az utat az amerikaiak nagyobb befolyása előtt az évenkénti Race Of Champions-on. Ugyanakkor a ROC Nemzetek Kupája a 2002-es győzelem óta az USA csapat számára elérhetetlen maradt. Johnson így beszélt erről:

Gran Canaria murvás volt, és nem hiszem, hogy a többiek tudták, hogy Jeffnek és nekem mennyi dirt verseny van már mögöttünk. Nem hiszem, hogy sokan számítottak arra, hogy jól fogok menni, vagy egyáltalán tudták, hogy ki vagyok. Megnyerni a ROC Nation’s Cupot, valami igazán egyedi dolog volt. Az egyetlen esemény, ahol a hazámat képviseltem. Sok dolgot elértem már a pályafutásom során, de ez az egyetlen ilyen élményem. Nagyon várom már, hogy visszatérjek a ROC-ra és Travisszel versenyezzünk. Ő egy hatalmas tehetség, és nagyon jól érezzük magunkat a közös versenyeinken. Remélhetőleg jól fogunk mókázni és sikereket érhetünk el a havon és jégen.

- Reklám -

A svédországi Pite Havsbadban megrendezésre kerülő ROC „Snow + Ice” világdöntő újabb lehetőséget kínál a laza autókhoz és a kiszámíthatatlan felületekhez szokott versenyzők számára. A ROC 30 éves történetének leggyorsabb és legszélesebb pályájaként a közelgő verseny a befagyott Balti-tengeren kerül megrendezésre. Mindössze alig 100 kilométerre délre található az Északi sarkkörtől. Fredrik Johnsson, a ROC elnöke így nyilatkozott az új helyszínről:

A pilóták azért jönnek a ROC-ra, mert speciális élményt és innovatív kihívásokat kínál, amelyekkel a szokásos versenyszezonokban nem találkoznának. A ROC-nak voltak jó futamai a nagy stadionokban szerte a világon, de nagyon jó lesz visszatérni természetes közegbe. A rövid nappalok, a brutális hideg és a változó körülmények miatt Svédország igen alkalmas helyszín lesz az olyan sokoldalú tehetségeknek, mint Jimmie. Nincs sok tapasztalata a négykerékhajtással, de nagyon ügyes terepen és nagy sebességnél. Biztos vagyok benne, hogy nagyon hamar alkalmazkodni fog, ahogy tette azt 2002-ben is.