péntek, április 19, 2024

Először pályán az IndyCar új, hibrid erőforrása

Dátum:

Megosztás:

Az IndyCar mezőnye az IMS road vonalvezetésén megtette első köreit a 2024-től bevezetni tervezett új, 2,4 literes hibrid erőforrással.

- Reklám -

Ahogy arról korábban már beszámoltunk, bár az IndyCar eredetileg már 2023-tól ezekkel a hibrid erőforrásokkal versenyzett volna, ezt végül egy évvel eltolták. Ettől függetlenül, illetve talán emiatt is, a munka persze gőzerővel zajlik. Hétfőn például először tesztelhették az IndyCar csapatai a Honda és a Chevy 2024-től bevetni szándékozott hibrid erőforrásait.

- Reklám -

A Hondát a Chip Ganassi Racing és Scott Dixon képviselte. A Chevrolet részéről a Team Penske és Josef Newgarden dolgozott. A cidrizős, fagypont körüli délelőtti hőmérséklet nem kedvezett a hatékony munkának. Ennek megfelelően a versenyzők eleve csak délután teljesítettek bármilyen köröket az Indianapolis Motor Speedway belső vonalvezetésén.

A várhatóan nyárra elkészülő energia-visszanyerő rendszereket egyelőre még nem kapcsolták hozzá az erőforrásokhoz, így itt most szigorúan a nagyobb motorméret volt az, amit ki lehetett értékelni.

- Reklám -

Ez egy fontos lépés a HPD, a Honda és az IndyCar számára, ahogy a sorozat az elektromos korszakba lép, és ez egy sikeres nap volt” – mondta David Salters, a HPD elnöke és technikai igazgatója a Racer kérdésére. „De még sok lépés van hátra a teljes, hibrid erőforrás 2024-es debütálásáig. A 2,4 literes motor egy teljesen új konstrukció, amelyet teljes mértékben a HPD nagyszerű szakemberei fejlesztettek ki, próbáltak ki a próbapadon és gyártottak le. Még nagyon-nagyon hosszú lista van hátra, amiről minden egyes pontot ki kell pipálnunk. Ezt követően jöhet az erőforrás tesztje már majdnem versenykörülmények között. De ez mindenképpen mérföldkő a Honda és a HPD minden munkatársa számára.