szombat, április 20, 2024

Elhunyt Kevin Kalkhoven, a Champ Car társalapítója

Dátum:

Megosztás:

Kevin Kalkhoven, a KV Racing, és a Champ Car World Series legendás tulajdonosa rövid betegség után, 77 éves korában elhunyt.

- Reklám -

A sajnálatos hírt a Cosworth twitter oldala osztotta meg a rajongókkal.

- Reklám -

„Kevin Kalkhoven, a vállalat korábbi igazgatótanácsi elnöke, sajnálatos módon ma reggel, 77 éves korában elhunyt, nemrégiben bekövetkezett betegségét követően. A Cosworth részvétét fejezi ki Kevin családjának és szeretteinek, és tiszteletben tartja a magánéletre vonatkozó kérésüket ezekben a nehéz időkben.”

Kalkhoven, aki kockázati tőkebefektető és a KPLJ Ventures társalapítója volt, 2002/2003 telén jelent meg az autóversenyzés színterén, amikor Gerry Forsythe-zal, a CART Indy-autócsapatok régi tulajdonosával együtt túllicitálták az Indy Racing League alapítóját, Tony George-ot a CART tulajdonjogáért, hogy megalapítsák a Champ Car World Series-t.

- Reklám -

A CART és az IRL közötti szakadás csúcspontján mindkét sorozat küzdött a kevés indulószámmal, ezért Kalkhoven Jacques Villeneuve korábbi menedzserével, Craig Pollockkal közösen is csapatot alapított.

A Champ Car jövőjének biztosítása érdekében Kalkhoven és Forsythe befektetett a Long Beach-i Nagydíjba is, és megvásárolta a Cosworthot és a Pi-t a Fordtól.

A PK Racing a második szezonban PKV Racing lett, és Kalkhoven üzlettársa, Dan Pettit, a KPLJ Ventures „P”-je váltotta fel Pollock-ot a tulajdonosok között, a „V” pedig Jimmy Vasser volt – az 1996-os CART Indy car bajnok, aki versenyzői pályafutása alkonyán lett tulajdonos/versenyző a csapatnál.

2005-ben Vasserhez csatlakozott egy másik korábbi bajnok, Cristiano da Matta, aki Portlandben megszerezte az alakulat első győzelmét.

A következő két és fél évben a csapat még egy maréknyi dobogós helyezést szerzett, de a holtszezonban Kalkhoven és Tony George végre meg tudott állapodni a két amerikai nyitott kasztnis sorozat sokat emlegetett – és nagyon is szükséges – egyesítésének feltételeiről.

Az IndyCar éra

Tony Kanaan 2011-ben csatlakozott a csapathoz, és ő szerezte meg az istálló legjelentősebb győzelmét is, amikor 2013-ban megnyerte az Indianapolis 500-at.

A 2017-es visszavonulásának ellenére, Kalkhoven továbbra is részt vett a Long Beach-i Nagydíj szervezésében és a Cosworth életében is.

Az utóbbi vállalatnál tett erőfeszítései hozzájárultak ahhoz, hogy a Northamptoni Egyetem díszdoktori címet adományozzon neki a technológia és a motorsport területén elért fejlesztésekért.

A Cosworth élén töltött ideje alatt Kalkhoven létrehozta a Cosworth észak-amerikai bázisát is Michiganben, és megtartotta az irányító részesedését a Long Beach Grand Prix-ben.

Őszínte részvétünk.