péntek, április 19, 2024

Durva nyomot hagyott a tömegbaleset a szélvédőn, ami ismét életet menthetett

Dátum:

Megosztás:

Az IndyCar első idei versenye egy hatalmas tömegbalesettel kezdődött St. Petersburg utcai pályáján a rajt után: az egyik autó látványosan a magasba repült, egy másik szélvédőjén pedig komoly sérüléseket okozott az ütközés (a baleset ezen a videón 0:25-től látható).

- Reklám -

A lavinát az indította el, hogy Felix Rosenqvist-et rányomták a korlátra, és a tempót vesztő autó mögött érkezők fékezésre kényszerültek. Ebben kódolva volt a tömegbaleset, és az első összeütköző pilóták balesete még nem is lett volna különösebben látványos, csakhogy egyikük, Devlin DeFrancesco autójába nagy lendülettel beleszállt még az újonc Benjamin Pedersen is, ezért DeFrancesco katapultált az aszfaltról és forgott egy nagyot a levegőben is. Összesen öten estek ki ekkor, de szerencsére senki sem szenvedett sérülést.

- Reklám -

Rendben vagyok, de hatalmas ütést kaptam – mondta DeFrancesco az NBC-nek. – Láttam, hogy Helio [Castroneves] megpördült, és sehogy sem tudtam kikerülni. Aztán láttam, hogy érkezik Pedersen, és azt gondoltam, ez nagy csattanás lesz. Összeszorítottam a fogam és felkészültem rá. Vad volt.

Jay Frye, az IndyCar elnöke is megtekintette a roncsokat, és a Twitterre feltöltött videóján látszik, hogy a baleset Pedersen autóján alaposan megrongálta a biztonsági szélvédőt (aeroscreent), így arról ismét bebizonyosodott, milyen fontos a szerepe a versenyzők épségének védelmében.

- Reklám -

A dán pilóta azt mondta, semmit sem tudott tenni az ütközés elkerüléséért. „A második kanyarból kijövet úgy tűnt, a szokásos torlódás alakul ki, de a harmadik kanyar nem belátható és gyors, negyedik vagy ötödik fokozatban vesszük, 100 mph fölötti sebességgel. Ahogy átértem a kanyar csúcspontján, láttam, hogy karambol történt. Beletapostam a fékbe és próbáltam találni egy rést, amin átslisszolhatok, de nem találtam. Felkészültem a becsapódásra, ami nagy volt.”

Rob Edwards, DeFrancesco csapatának egyik csapatvezetője a RACER-nek azt nyilatkozta, hogy a versenyzőjük autóján menthetetlenül megrongálódott váz, és az Andretti-istállót érintő ütközésekben összességében mintegy félmillió dolláros káruk keletkezett. A szaklap úgy tudja, két másik autón is selejtessé vált a váz.

Az egyik legrosszabbul a Meyer Shank Racing jött ki a balesetekből, náluk a két autó összesen nyolc kerekéből és futómű-részletéből hat megy a kukába. Csak nevetek, hiszen mi mást tehetnék?” – mondta szarkasztikusan a csapatfőnök.