csütörtök, március 28, 2024

Bajban az IndyCar női csapata

Dátum:

Megosztás:

Elvesztette eddigi technikai támogatását a Paretta Autosport, akik már két éve álltak rajthoz az IndyCar mezőnyében.

- Reklám -

A Penske Race for Equality (Verseny az egyenlőségért) törekvésének részeként 2021 Beth Paretta az Indy 500-on indította először Simona de Silvestrót egy csak nőkből álló csapatban. Azóta Tatiana Calderón is teljesített egy fél szezont, míg Katherine Legge már helyet kapott az idei Indy 500-ra.

- Reklám -

A Paretta Autosport terveiről azonban nem hallani sokat, pedig már szinte mindenkit bejelentettek a 2023-ra, akit csak lehet. Az első próbálkozás során a Team Penske működött Parettáékkal, utána viszont az Ed Carpenter Racing – egy másik Chevrolet-csapat – technikai segítségét vették igénybe tavaly.

Idén viszont már nem így lesz, a RACER szerint a csapatnak személyzetileg nincs kapacitása még egy autót kiszolgálni. Beth Paretta kiemelte, mindenki nagyon segítőkészen áll a projekthez a General Motorsnál (a Chevrolet anyacége), de ennek ellenére még nincs konkrét terv.

- Reklám -

„Az időzítés nem megfelelő ahhoz, hogy Ed [Carpenter] csapatával maradjunk, amit örömmel tennénk, ha képesek rá. Azóta is folyamatosan a telefonon egyeztetünk a csapatokkal, hogy tudjuk mik a lehetőségeink.”

Mivel első évben az Indy 500-at célozták meg, utána pedig direkt négy másik versenyen álltak rajthoz, jogos a kérdés, hogy ezúttal mi lenne számukra megfelelő. de Paretta erre sem adott végérvényű választ.

„Örülnénk, ha megint az Indy 500-on ott lehetnénk, nem a kereskedelmi ügyek korlátoznak minket. A menetrend attól függ majd, milyen partnereket találunk. Amíg az nincs meg, addig nehéz megmondani, hol és mikor kezdődik majd a szezonunk. Erre választ találni telik a legtöbb időbe.”

Nemsokára akár három női versenyző is lehet az IndyCarban