back to top
vasárnap, június 23, 2024

Az igazi amerikai pályákra csábítja Vettelt az IndyCar-versenyző

Dátum:

Megosztás:

Sebastian Vettel az F1-es Miami Nagydíj kapcsán Road Americát, mint igazi pályát dicsérte. Graham Rahal el is kezdte győzködni őt az IndyCar-váltásrról.

- Reklám -

Miami érkezésével 11 helyszínen összesen immár tizenkétféle pályán versenyezhetett a Forma-1 az Amerikai Egyesült Államokban. A mezőny egyik legnagyobb sztárja, a négyszeres világbajnok Sebastian Vettel annak idején pont az országban mutatkozhatott be az F1-ben, a 2007-es Amerikai Nagydíjon. Vettel a maga részéről értette a felhajtást a Miami Nagydíj körül, de az ízlése nem efelé tendál.

- Reklám -

Ennek az országnak hihetetlen történelme van az autóversenyzésben, fantasztikus versenypályákkal” – fogalmazott a Miami Nagydíj hétvégéje során Vettel. „Annyi pénzből, amit Miamira költöttek, nyugodtan felhozhattak volna olyan pályákat a rendezéshez szükséges színvonalra, mint például Road America. A versenyzők szempontjából Road America biztos vagyok benne, hogy sokkal érdekfeszítőbb lenne.

Persze Vettel nagyon jól tudja azt is, hogy ez végtére is showbiznisz. „Városokban versenyezni nagyon izgalmas dolog, mert az emberek már eleve ott vannak. Nem kell megnyerned őket, mert már eleve közel vannak hozzád. Rajongói szempontból nem biztos, hogy én vagyok a leghitelesebb személy a véleményalkotásra, mert az utolsó alkalom, hogy a lelátón ültem nézőként, szerintem 2001 volt. És azért nekik is meg kell felelni. De mondom, én, versenyzői szempontból szívesebben mennék igazi versenypályákra.

- Reklám -

Sebastian Vettel óhajai eljutottak Graham Rahal fülébe is. Vagyis 2022-ben, a közösségi média korában nevezzük inkább úgy, hogy a szemei elé kerültek ezek a mondatok. Rahal le is csapott a lehetőségre, és elkezdte Vettelt kapacitálni egy IndyCar-váltásra. Erről tanúskodik Twitter-bejegyzése.

Seb, ha bármikor IndyCar-autót tesztelnél Road America pályáján, mi lehetővé tesszük neked! Megtiszteltetés lenne, ha a mi autónkba ülnél!” – szólt a meghívás Vettel felé Rahal részéről.

Erre később egy, a tweet alatti válaszban áldását adta a csapatfőnök apa, Bobby Rahal is.