back to top
szombat, október 12, 2024

Legge-gel és Wilson-nal támad a Hardpoint Daytonában

Dátum:

Megosztás:

- Reklám -

A Daytona-i 24 órásra készülő Hardpoint Motorsports két egykori IndyCar versenyzőt ültet autójába.

- Reklám -

Az amerikai csapat a tavalyi 2 helyett idén mindössze 1 GT3-as Porsche 911-et küld csatába, ezúttal is sikerült azonban nagy neveket leigazolni. Közülük az egyik a 2000-es évek meghatározó női versenyzője, Kathrine Legge.

- Reklám -

A brit hölgyversenyző 2005-ben bombaként robbant be a ChampCar nevelősorozatába, az Atlantic-ba, ahol 3 győzelmet elérve harmadik lett. Innen kezdve egyenes út vezetett számára a ChamCar-ba, ahol leginkább a Road Americán elszenvedett balesetével szerzett hírnevet. A sorozat 2008-as megszűnését követően európában, a Német Túraautó-bajnokságban próbálkozott, majd 3 szezont követően visszatérve amerikába, az IndyCar-ban próbálkozott. A sportautózás 2014 óta képezi élete szerves részét. Többek közt a világ valaha volt legkülönlegesebb sportautója, a DeltaWing egyik versenyzőjeként vált ismertté az IMSA-kedvelők körében, de sikereket leginkább a GT-re váltás, azaz 2017 óta ért el. Abban a szezonban 2 versenyt is megnyert, míg a rákövetkezendőben ugyan ennyi győzelmének, valamint a Daytona-i 24 óráson elért 2. helyének köszönhetően az összetett ezüstérmet szerezte meg.

Legge 2021-ben is a Hardpointnál versenyzett, ahol a szezon végén a 9. helyet szerezte meg.

- Reklám -
„Óriási megtiszteltetés számomra, hogy egy újabb szezonra csatlakozhatok a Hardpointhoz” – nyilatkozta Legge. „Tavaly volt néhány ígéretes versenyünk, ahol jelentős előrelépést értünk el, és úgy gondolom, ezt a lendületet át tudjuk vinni a 2022-es évre is.”

Stefan Wilson-t eddig főként formulaautókban láttuk szerepelni. 4 évnyi Indy Lights és pár IndyCar-os beugrást követően idén először próbálkozik meg a Daytona-i 24 órás teljesítésével.

„Nagyon örülök annak, hogy lehetőséget kaptam a Hardpoint-tól” – mondta Wilson. „Nagy lehetőség, hogy ilyen csapattársakkal dolgozhatok együtt. Ez lesz a második versenyem az IMSA WeatherTech Sportautó Bajnokságban, és az első Daytonában. Évek óta az volt a célom, hogy indulhassak ebben a sorozatban, és végre összejött. Nagyon hálás vagyok mindenkinek, aki ezt lehetővé tette!”

Legge-en és Wilsonon kívül a 2017-ben a PC kategóriát Daytonában megnyerő, civilben gyémántkereskedő Nick Boulle, valamint a csapattulajdonos, Rob Ferriol vezetheti még a 99-es autót.