back to top
vasárnap, május 26, 2024

A Haas nem is finoman jelezte, az F1-nek már van amerikai csapata

Dátum:

Megosztás:

Kívül-belül megújul a Haas az USA Nagydíjra. Utóbbi lépéssel az istálló felhasználóbarátabbá igyekszik tenni az autóját, előbbi viszont Günther Steiner burkolt utalása szerint az Andretti érkezése körüli felhajtás egyik válaszlépése.

Igen vagy nem? – így reagáltak az Andretti továbbjutására az F1-es csapatok

- Reklám -

- Reklám -

Elkényeztetett helyzetben van az F1-ben a Haas, hiszen Miami és Austin mellett idén Las Vegas érkezésével három hazai versenye is lesz. Most a naptárban ezek közül a középső helyet elfoglaló USA Nagydíj következik, hétfőn pedig az istálló fel is fedte a hétvégére szánt egyedi festését: az autók oldalára az amerikai zászlót idézően kék, piros és fehér színben sávok és csillagok kerülnek, közéjük pedig a „We the People” szlogen került, amelyek az USA alkotmányának első szavai.

Haas, Austin
Fotó: Haas

A Haas csapatvezetője, Günther Steiner szerint két ok áll az autó megjelenésének amerikaibbá tétele mögött, az egyik pedig az, hogy a várható jövőbeli nemzeti riválisa, az FIA-tól 2026-tól rajtengedélyt kapó Andretti körül igen nagy a felhajtás az elmúlt hetekben.

- Reklám -

„Sűrűn forognak közszájon mostanában az amerikai csapatok, de jelenleg még mindig mi vagyunk a Forma-1-es mezőny egyetlen amerikai csapata” – idézi az Autosport Steinert. – „Évek óta sokan mondják, hogy mi nem aknáztuk ki igazán az ebben rejlő lehetőségeket, de én mindig is azt az álláspontot képviseltem, hogy először hitelességet akarunk szerezni magunknak a paddockban.”

„A rövid létezésünk óta sok mindenen mentünk már keresztül, ezalatt pedig egy lojális, egyre gyarapodó rajongótábort sikerült magunk köré gyűjtenünk, akiknek ezzel szeretnénk kedveskedni. Ezt a versenyt nekik ajánljuk, hiszen mi, az emberek tesszük a Haast azzá, ami.”

A hazai hétvégéjén azonban nem a színezete lesz a Haas legfőbb újítása, hiszen felkerülnek az autókra a régóta várt fejlesztések, köztük új padlólemez, motorborítás és oldalszekrények is. A csapat legutóbbi pontját Kevin Magnussen szerezte egy szingapúri 10. hellyel, Katarban azonban az istálló elveszítette a konstruktőri 8. helyet az Alfa Romeóval szemben.

„Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem remélek tőlük nagy javulást, de azt hiszem, egy másik szempontból, a jövő évre történő kutatások tekintetében még fontosabbak lesznek” – mondta Magnussen. – Mostanra egyértelművé vált számunkra, hogy bizonyos körülmények között az autónk képes jól teljesíteni, viszont ez csak egy nagyon szűk működési tartomány, amit ki kell szélesítenünk. Felhasználóbarátabbá kell tennünk az autót eltérő pályatípusok és pályaviszonyok mellett is.”