péntek, április 19, 2024

Herta nem lesz jövőre AlphaTauri pilóta

Dátum:

Megosztás:

Amennyiben Pierre Gasly az Alpine-hoz csatlakozik jövőre, az AlphaTaurinál lesz ülés, amivel kapcsolatban Colton Herta nevét is emlegetik.

- Reklám -

A pletykák szerint Dietrich Mateschitz egészségügyi problémákkal küzd, ezért adná el az AlphaTaurit az F1-be vágyó Andretti Autosportnak.

- Reklám -

Marko korábban úgy nyilatkozott, saját juniorját ültetné az autóba, most pedig Tost és maga Herta is cáfolta, hogy lenne ilyen kötelék.

„Mindegy, a Red Bull melyik pilótát adja nekem, az a dolgom, hogy tanítsam őket. Először nekik kell megerősíteniük, hogy [Herta] nálunk vezet majd.”zárta rövidre Tost.

- Reklám -

Herta jelenleg jól megvan az IndyCarban is, és nincs meg a 40 pontja a szuperlicenszhez, a csapatok pedig nem állnak sorban, hogy lobbizzanak azért, hogy az FIA Herta esetében kivételt tegyen.

Azonban Helmut Marko, Günther Steiner és Andreas Seidl mellett Frederic Vasseur is kiemelte, hogy nyitottak lennének a szabály megváltoztatására.

„Nincs jelenleg semmi, amit mondanék erről. Az apám intézi a menedzselésemet, mondtam neki, hogy nem akarok ilyesmiről beszélni.” – nyilatkozta Herta a Wichita Eagle-nek.

„Túl sok a találgatás, egész nap kapok az értesítéseket a telefonomon. Olvasottnak jelölöm őket, de nem megyek át rajtuk. Már híreket sem olvasok. Jelenleg úgy tűnik, mindenki többet tud, mint én. Nekem jövőre az Andrettivel van szerződésem, más pedig nincs.”