csütörtök, március 28, 2024

Dögös lett a Ford GT végső változata

Dátum:

Megosztás:

A 800 lóerős, Multimatic-kal közösen tervezett típusból csak 67 darab készül majd, a 1967-es Le Mans-i nyertes Ford GT emlékére. Ha valami ilyet szeretne majd, annak cirka 675 millió forintnak megfelelő dollárt kell kipengetnie.

- Reklám -

Ikerturbós EcoBoost motor lesz felelős a meghajtásért, de az autó többi részét is a versenypályára tervezték, vagy az ottani technológiából kölcsönöztek.

- Reklám -

„Az eredeti GT Mk IV semmit sem tartott vissza, a maximális teljesítményt nyújtott a pályán, ez az új verzióval is így lesz.” – nyilatkozta Mark Rushbrook, a Ford globális igazgatója.

„A Multimaticnak azt az irányelvet hagyták, a Ford GT legextrémebb végső verzióját hozzuk létre, és ez lett a végeredmény.” – olvasni a közleményben Larry Holt, a kanadai cég alelnökének szavait.