back to top
hétfő, október 14, 2024

Volt Le Mans-i győztes mutatkozik be a NASCAR-ban

Dátum:

Megosztás:

- Reklám -

Mike „Rocky” Rockenfeller, a DTM korábbi bajnoka, és a 2010-es Le Mans-i 24 órás verseny győztese Watkins Glenben debütál majd.

- Reklám -

A jövő heti Watkins Gleni versenyen így három igazi épített menő is részt vesz majd, hiszen Daniil Kvyat és Kimi Raikkönen már korábban bejelentette indulását.

- Reklám -

A 38 éves Rockenfeller közel két évtizedes sikeres motorsport-karriert tudhat maga mögött, többek között a hétszeres kupagyőztes Jimmie Johnson csapattársa is volt már a Daytonai 24 órás versenyen.

Mióta a 2000-es évek elején elkezdtem profi versenyzői karrieremet, mindig is figyelemmel kísértem a NASCAR-t” – mondta Rockenfeller. „Mi több, miután összeálltam Jimmie Johnsonnal – a sportág egyik hősével -, a NASCAR iránti tiszteletem és megbecsülésem csak nőtt.

- Reklám -

„Ez egy rendkívül kompetitív sorozat, ahol a világ legjobb versenyzői versenyeznek kerék a kerékkel, egymástól csupán centiméterekre. A hibázási lehetőség a legjobb esetben is minimális.”

Watkins Glen bármilyen autóval nehéz pálya, de tekintve, hogy milyen érzékeny és nagy a NASCAR Cup Series autója, úgy gondolom, ez még nagyobb kihívás lesz.

Rockenfeller a Spire Motorsports 77-es autóját fogja terelgetni Watkins Glenben és a szezon késöbbi részében, a Charlotte Roválon.

Mike egy tehetséges, világszerte elismert versenyző, és örömmel hozzuk őt el a NASCAR világába” – mondta Bill Anthony, a csapat elnöke.

A Spire Motorsportnál mindenki motivált és elkötelezett, hogy Mike-nak a lehető legjobb körülényeket teremtse elő Watkins Glenben és a Charlotte Roválon.