csütörtök, március 28, 2024

Kyle Busch Sonomában bedarálta a Truck mezőnyét

Dátum:

Megosztás:

Kyle Busch 62. alkalommal győzedelmeskedett a NASCAR Truck Seriesben, miután a végén vissza tudta verni Zane Smith támadásait.

- Reklám -

Kyle Busch a Sonoma Raceway-en egy két körös, őrült küzdelem után visszaverte Zane Smith erőteljes akcióit, és ezzel megszerezte idei első győzelmét a NASCAR Camping World Truck Series-ben.

- Reklám -

Busch a kaliforniai borvidéken található 1,99 mérföldes pályán rendezett 75 körös versenyen 45 kört vezetett.

A futamot folyamatos akciók és helycserék jellemezték, illetve fontos szerepet játszott a stratégia is. Az utolsó körökben még a piros zászlót is be kellett lengetni.

- Reklám -

A verseny folyamán folyamatosan faragtuk a beállításon, és egyre jobbá tetettük az autót” – mondta Busch a csapatának a versenyen át tartó munkájáról.

Ez a Tundra TRD Pro ma fantasztikus volt, és nagyon büszke vagyok, hogy vezethettem. Pár hete Charlotte-ban küszködtünk, de ma nagyon jó volt.

Busch és Smith mögött Ty Majeski ért célba, aki megnyerte a nyitószakaszt, őt követte Chastain és Busch csapattársa, Chandler Smith.

Daniel Suarez – aki a sérült, pole-ból induló Carson Hocevar helyére ült be a verseny elején – végül hatodik lett. Ez egy elképesztő futam volt Suarez és a csapat számára, figyelembe véve, hogy a kamion két kört veszített a boxutcában a 11. körben történt vezetőcserével.

Nagyon mozgalmas futamunk volt” – mondta Suarez, aki elismerte, hogy csalódott volt, hogy két kört veszített egy helyett a sofőrcserével.

Parker Kligerman, John Hunter Nemechek, Tyler Ankrum és Matt DiBenedetto egészítette ki a top 10-et.