péntek, június 9, 2023

Könnyeivel küszködött Truex újabb balszerencsés futama után

Dátum:

Megosztás:

Martin Truex Jr. 2022-es szezonja borzalmasan alakul, nem jutott be a rájátszásba, és most, a darlingtoni verseny is követte a sormintát.

- Advertisement -

Darlingtonban Truex nagyszerűen ment, sokáig vezette a versenyt, azonban a vízpumpa meghibásodott az autójában, és emiatt ki kellett állnia.

- Advertisement -

Először elvesztettem a szervót, nagyon gyorsan elkezdett túlmelegedni minden, és végül teljesen elvesztettem a motorerőt. Szóval, nem is tudom, biztosan elszakadt néhány szíj” – mondta Truex.

Martin Truex Jr. az előző 5 évből négyszer is ott volt a rájátszás fináléjában, 2017-ben pedig győzedelmeskedni tudott. Tavaly 4 győzelmet aratott, idén viszont a legjobb eredménye két negyedik hely volt.

Köszönöm a srácoknak és mindenkinek a JGR-nél, a TRD-nél, Johnnynak, a Bass Pro-nak, mindenkinek, aki egész évben támogatott minket” – folytatta elcsukló hangon a 19-es autó sofőrje.

Kemény volt az évünk, és ez egy újabb kemény este, az biztos. De jövő héten újra megpróbáljuk majd.

A Joe Gibbs Racing versenyzője nagyon közel került ahhoz, hogy 2022-ben kvalifikálja magát a rájátszásba. Az alapszakasz-döntőre készülve Ryan Blaney és Truex Jr. küzdött a bejutó helyért.

Aztán megnyílt egy mentőöv, amikor Kurt Busch megüresítette a Playoff-helyét, és a remény ismét felcsillant. Ezek a remények szertefoszlottak, amikor Austin Dillonnak megnyerte a daytonai alapszakasz záró futamot, amivel kiütötte Truexet a rájátszásból.

Dühös, feldúlt, mérges” – válaszolta Truex, amikor arról kérdezték, milyen érzések kavarognak benne.

Jobbat érdemlünk, és idén, bármit is teszünk, úgy tűnik, rossz. Amikor jól megyünk, akkor mindig rosszra fordulnak a dolgok.

Ez egy olyan év, amikor semmi nem megy úgy, ahogyan szeretnénk. Körülbelül ötödször kellene megnyernem ezt a versenyt (Darlingtont – a szerk.), és eddig csak egyszer sikerült, szóval eléggé ki vagyok borulva.

András Roos
András Rooshttp://500miles.hu
Gyermekkoromban minden vasárnap este a CART, és később Champ Car versenyeit néztem az ágyam melegéből. Mondhatnám, hogy arra aludtam el, de ezeken a versenyeken nem lehetett elaludni, számomra ez marad örökre az IndyCar legszebb időszaka. NASCAR-ral 2010-ben kezdtem el foglalkozni, és bár az elmúlt évtizedben sok változáson esett a széria, a szerelmem irányába csak egyre erősebb.