back to top
kedd, október 15, 2024

Kiváló versenyzéssel győzött Berry Doverben

Dátum:

Megosztás:

- Reklám -

Pályafutása harmadik győzelmét szerezte Josh Berry a NASCAR Xfinity sorozat doveri versenyén. A JR Motorsports versenyzője az utolsó 55 körben végig vezetve, magabiztosan nyerte a futamot.

- Reklám -

Az idei szezon 10. versenyét Brandon Jones kezdhette az első helyről, a Joe Gibbs Racing versenyzője azonban nem örülhetett sokáig az elsőségnek. A 31. körben az addig végig Jones mögött haladó Sam Mayer vette át a vezetést, melyet, bár erősen szorongatta az időközben előretörő Justin Allgaier, az első szakasz végéig már nem is engedett át.

- Reklám -

A kiállásokat követően ismét Jones állt az élre, aki csapattársával, Ty Gibbs-szel vívott szoros csatát. A szakasz végén ismét Allgaier volt a főszereplő, aki ezúttal sikeres hadműveletet hajtott végre Brandon Jones-szal szemben, aki így kénytelen-kelletlen mindössze 9 körrel a vége előtt átadni kényszerült a vezetést. Jones a második helyet még meg tudta tartani a sárga zászlóig, Allmendingerrel, valamint az első etapot is az élmezőnyben befejező Berryvel szemben.

A 200 körös verseny mezőnyét ezúttal megkímélte a pálya kabalaszörnye, Miles, hiszen a szakaszhajrákat leszámítva mindössze 3 alkalommal kellett pályára lépnie a Pace Car-nak. Az utolsó ilyen alkalom Bayley Currey megforgása okán a 157. körben következett be, mely az Allgaierrel való oda-vissza előzést követően már Berryt köszöntötte az első helyen.

- Reklám -

Az újraindítást követően a 31 éves tennessee versenyző elhúzott a többiektől, és bár a befutóra 1 másodperc alá csökkent az előnye, egy pillanatig nem volt kérdés, hogy ő nyeri a futamot. A második helyen végül Allgaier 6 tized hátránnyal ért célba, míg harmadikként az eddigi egyetlen triplázó, Ty Gibbs zárt.

A 100.000 dolláros Dash 4 Cash versenyt Noah Gragson nyerte, aki a negyedik helyen zárta a futamot, megelőzve Sam Mayert, és AJ Allmendingert. Az összesen 60 kört az élen töltő Jones végül 7. lett, mellyel idén 5. alkalommal került a legjobb 10-be.

Berry legutóbb a tavaly őszi Las Vegas-i versenyen tudott győzni, pályafutása 3. győzelme pedig garantált helyet biztosított számára a Playoffban, így pályafutása első teljes szezonját egészen biztosan a legjobb 12 közt zárhatja.

A FUTAM VÉGEREDMÉNYE – LINK