back to top
szerda, október 9, 2024

Iskolai órák között építi versenyzői karrierjét az új Hamilton

Dátum:

Megosztás:

- Reklám -

A 20 éves Rajah Caruth a NASCAR egyik előszobájában, a Truck Seriesben versenyez idén (F1-es összehasonlításban ez az F3-nak megfelelő szint). A bőrszíne miatt kiemelt figyelmet kapó pilótának azonban emellett az egyetemen is helyt kell állnia.

- Reklám -

Világszerte sok fiatal autóversenyzőnek csak a vezetésre és az ehhez kapcsolódó felkészülésre kell koncentrálnia, hogy minél jobb teljesítményt nyújtson a pályán. Nem ez a helyzet Caruth-tal, aki a Winston Salem State University hallgatója is, ahol motorsport-menedzsmentet tanul.

- Reklám -

Az Andscape nevű weboldalnak elárulta, hogy egy átlagos napon reggel 6-tól este 11-ig vannak elfoglaltságai, amiben a virtuális versenyzés is helyet kap. Klasszikus diákéletre viszont alig jut ideje. „Bizonyos mértékig el vagyok választva az osztálytársaimtól, ami szívás, azonban a barátaim is teljesen elmerülnek a saját érdeklődési körükben” – mondta.

Az Egyesült Államokban egyébként nem annyira ritka, hogy a fiatal autóversenyzők az oktatásban maradnak. Caruth a Truck Seriesben kapott lehetőségnek természetesen nagyon örül. „Ez szürreális, ugyanakkor készen állok a feladatra és folytatom, amit elkezdtem” – nyilatkozta a WCCB Charlotte-nak.

- Reklám -

Caruth a NASCAR-legenda Richard Pettyvel együtt képviselte a sorozatot nemrég egy felvonuláson, ebből is látszik, hogy Amerikában kiemelten foglalkoznak az ő karrierjével.

Debrecenben is megtapsolnák ezt a bámulatos virágautót

A karibi hátterű versenyző a honlapja szerint 2014-ben tekintett meg először autóversenyt, akkor határozta el, hogy ő is ezt szeretné csinálni, de az interjúban azt állította, Lightning McQueen, a Verdák című animációs film hőse motiválta erre. A NASCAR később őt is beválogatta az etnikai kisebbségi háttérrel rendelkezőket és a hölgyeket felkaroló programjába.

A 24-es rajtszámú autóján rajta lesz a Wendell Scott Alapítvány felirata és logója, ez a szervezet a nehéz körülmények között élő amerikai fiataloknak segít szakmát, karriert találni.

Caruth a Forbes-nak elárulta, hogy nagyon sokat segített neki barátja, Bubba Wallace, aki a NASCAR csúcskategóriájában több mint fél évszázad után az első színes bőrű futamgyőztes lett.